Kösz, hogy jöttél, Emerson, mehetsz is (fotó: Reuters)
Életemben először szégyelltem, hogy Roma-szurkoló vagyok.
Még a manchesteri 7-1-nél, még a Bayern elleni 7-1-nél sem éreztem ilyet, mert jobb csapatoktól kapott ki a Roma, de a Porto elleni BL-búcsú vállalhatatlanul gusztustalan nagy nulla volt, szégyellnivaló gyalázat – olyannyira, hogy már-már azt kell kívánnom: bárcsak Juventus-szurkolónak születtem volna.
Most már eltelt öt év az amerikai hatalomátvétel óta, és egyértelműen megítélhető, hogy rossz az út, hozzá nem értő kóklerek irányítják a klubot, akik győztes mentalitású játékosok helyett bohócokat vásárolnak össze évről évre.
Pedig 2011-ben megváltóként érkezett a Di Benedetto-Pallotta-féle csoport, amikor anyagi gondok terhelték a Romát, még a csőd is veszélyeztette.
Igaz, hogy akkoriban öt év alatt (2006 és 2011 között) összesen 119 millió eurót tudott költeni új játékosokra a klub, az azóta eltelt öt évben pedig több mint a háromszorosát, 367 milliót, ez az eredményen egyáltalán nem látszik meg, a merchandising meg engem rohadtul nem érdekel.
Nem kellenek a Barcelona és az Arsenal levetett göncei (Krkic, Vermaelen, Szczecny), nem kellenek a futóbolond, de egyetlen labdát beadni képtelen Mohamedek, nem kellenek a műbrazil bohócok, akik képtelenek ésszel felmérni, mit jelent egy kettős emberhátrány és a BL-szereplés.
Férfiak és intelligens futballisták kellenek – és ha csak az az egy van a csapatban, amelyik 40 évesen ott sorvadozik a padon, akkor ő, küldjék fel a pályára őt egyedül – annyit épp elért volna egyedül is, mint ennyi fantáziátlan, ostoba zsoldos együtt.
