Elárulva (fotó: theguardian.com)
2003 és 2013 között azt tartották José Mourinho legfőbb edzői érdemének, hogy hihetetlen lelki erőt tud adni a játékosainak.
Nem vitás, hogy a portugál taktikailag is rendkívül képzett, erénye még az ellenfél aprólékos feltérképezése, de mindezek eltörpülnek amögött, hogy milyen mély emberi kapcsolatot alakított ki játékosaival, szinte hipnotizálta őket.
Első londoni regnálása idején mesélték, hogy még éjjel is felhívta az otthonukban a játékosait, érdeklődött felőlük, igyekezett őket a jó úton tartani, nem is beszélve arról, hogy Mourinho mindig azért vállalta fel a nagy médiaviharokat, hogy az ellenséges össztüzet magára irányítsa, a játékosainak csak a futballal kelljen foglalkozniuk.
Sok rosszat lehetett hallani innen-onnan Mourinhóról, de korábbi játékosai mindig kiemelték, hogy apjukként imádták és ragaszkodtak hozzá (elég megnézni, Marco Materazzi hogyan búcsúzott tőle az Inter 2010-es BL-győzelme után).
Érdekes változás, hogy Madrid után most Londonban is azért bukott meg Mourinho, mert elveszítette az öltözőt.
A Realnál az addig érinthetetlennek hitt Iker Casillas ellen folytatott szélmalomharcot, és egészen nyilvánvaló, hogy most a Chelsea-nél is a játékosai döfték a hátába a kést, az öltöző egyszerűen megbuktatta.
Mert az kizárt, hogy lényegében ugyanazok a játékosok, akik tavasszal még bajnokok voltak, most elfelejtettek futballozni, és csak a 16. helyre jók, és igazából senki nem ellenkezett a vádak ellen, hogy lázadás történt, a Special One valami miatt elveszítette az uralmát a játékosai felett – borzasztóan kíváncsi lennék rá, hogy miért.
