A mérkőzés jegyzőkönyve a Sóstói Stadionban (Fotó: haladasfc.nyugat.hu)
A találkozón 33 percig nem látott gólt a közönség, a félidő hátralévő perceiben viszont tisztességesen megélénkültek az események, rövid időn belül három gól is született: az első gólt a Haladás szerezte, egy bal oldali szöglet után Hajdúch rosszul mozdult ki a kapujából, így Guzmics könnyedén szerezte meg a vezetést csapatának. Ezt követően a felcsútiak következtek, a 42. percben Czvitkovics befelé cselezgetett, majd 24 méterről fantasztikus gólt ragasztott a szombathelyi kapuba, védhetetlen lövés volt, a meccs legszebb jelenete. Sokáig azonban nem tarthatott a PAFC öröme, gyakorlatilag ugyanis a középkezdés után ismét megszerezte a vezetést a Haladás: a felcsúti védelem nem koncentrált eléggé, ezt kihasználta Radó, aki kilenc méterről a kapuba gurította a labdát. A második félidő már korántsem volt ilyen gazdag a történéseket illetően, a Haladás alapvetően magabiztosan őrizte előnyét, a PAFC különösebben nem tudta veszélyeztetni a vendégek 2-1-es vezetését. Ráadásul a 71. perctől kezdődően Tóth II Balázs kiállítása miatt emberhátrányba is kerültek a felcsútiak, így minden a Hali tervei szerint alakult. A 93. percben aztán könnyedén egyenlíthetett volna Benczés Miklós csapata, Szekeres Adrián azonban gólhelyzetben rettenetesen találta el a labdát, ami így elkerülte a szombathelyiek kapuját. Majd még egy szöglet után is nagy helyzetbe került a PAFC, a Haladás játékosa, Nagy Gábor azonban a gólvonalról tudott tisztázni. PAFC-Szombathelyi Haladás 1-2 (1-2) Gólszerzők: Cvitkovics (42.) ill. Guzmics (32.), Radó (43.) Kiállítva: Tóth II Balázs (71.)
