A José Mourinho vezette Chelsea eddig hasít a 2014/2015-ös szezonban. Úgy vezeti hat ponttal a Premier League-et, hogy tizenkét meccs alatt még egyszer sem kapott ki, a Bolton Wanderers és a Shrewsbury Town legyőzésével ott van az Angol Ligakupa harmadik körében, és ugyancsak vereség nélkül, a Schalke elleni idegenbeli 5-0-s győzelemmel biztosította a továbbjutását a Bajnokok Ligája csoportköréből is. Mindent összevetve, a Chelsea az idei 19 meccsén még egyszer sem kapott ki, és döntetlent is csak négyszer játszott, a gólkülönbsége 48 rúgott gól mellett 15 kapott. Mourinho azonban nyert már ligakupát, PL-t és BL-t is, ezért visszafogott, és nem szeretné, ha túlsgágosan belekényelmesednének a sikerbe a csapat szurkolói, ezért igyekezett a helyére tenni a jó szereplést.
Fogadj és nyerj milliókat kedvenc bajnokságaiddal a Tippmixpro Nyerő 5-ösben! (x)
"Ahhoz, hogy ez a Chelsea is olyan jó, esetleg jobb legyen, mint a korábbi londoni csapatok, trófeákat kell nyerni. Jelenleg azonban, ha jól számolom, kereken nulla trófeánk van idén. Ha zseniális csapatként akarunk bekerülni a klub történetébe, ahhoz kupák kellenek, mert a brilliáns csapatokat pont ezért tartják brilliánsnak." A Schalke elleni győzelem után a portugál tréner korrekten nyilatkozott, de azért volt az eredményben egy fricska is, hiszen a németek edzője manapság a Chelsea egyetlen Bajnokok Ligája-trófeájának szerzője, Robert Di Matteo. "Fantasztikusan játszottunk, jelenleg ez a gárda érett és tele van önbizalommal. Ilyen különbséggel nyerni a BL-ben nem normális. Németországban pláne nem." "De a Chelsea az első pillanattól kezdve erősebb volt, ez tökéletes eredmény és tökéletes előadás volt. Előre kell nézni, holnap új nap, a hétvégén új meccs, nyilván lesznek vereségeink, mert vannak előttünk rossz eredmények is. De egyelőre el kell fogadnia az ellenfeleknek, hogy egyszerűen jobbak vagyunk." Szombaton 18:30-tól a Chelsea a Sunderland otthonában játszik a Premier League 13. fordulójában.
