– A bajnokság már lehetetlen, a csapatok közötti különbség óriási. Ez most egy más bajnokság, mint az előzőek, tehát inkább olyan célokra kell összpontosítani, mint a Bajnokok Ligája vagy a Spanyol Kupa. Ugyanakkor nem lenne jó, ha megszállottságból tennénk ezt, mert az mindig csak rossz dolgokat szül. Nem lesz könnyű, minden erőnket össze kell szednünk – fogalmazott a magát cseppet sem szerényen csak Különlegesnek becéző edző.
José Mourinho továbbá azt is elmondta: noha a sajtó mindig szeretné összefüggésbe hozni egy-egy balhéval, nála valójában csak a munka számít, más nem érdekli – így az sem fontos, hogy egy-egy lap szerint a PSG szeretné szerződtetni. – Van edzőjük. Most mincs szükségük másikra – emelte ki.