José Mourinho már számolja visszafelé az időt?
José Mourinho szerződése 2019 nyaráig szól a Manchester United kispadján, de Guillem Balague, a Sky Sport szakértője szerint a portugál tréner már új kihívásokon gondolkodik, amit jelez, hogy ő maga hozta szóba a Paris Saint-Germaint.
"Amit mondani tudok, hogy edzőként még mindig vannak kérdéseim, ambícióim, és vágyaim, hogy új dolgokat probáljak ki – mondta Mourinho a Telefootnak adott interjújában. – Biztos vagyok abban, hogy nem Manchesterben fogom befejezni a pályafutásomat.A fiam például, aki Londonban él, inkább Párizsba utazott meccset nézni, nem pedig Manchesterbe. Hogy miért? Mert most a francia fővárosban van valami különleges: varázslat, fiatalság és minőség. Ez fantasztikus elegy."
A nyilatkozat kicsit meglepő lehet, főleg úgy, hogy Mourinho még a Manchester United menedzsere, és eddig szó sem volt arról, hogy esetleg távozna. Sőt, a vezetőség, a játékosok és szurkolók is nagyon elégedettek vele.
"Azt hiszem, végül Párizsban fog kikötni, hiszen mindig is az utazása része volt – mondta Balague. – A francia bajnokságban egy olyan nagycsapathoz menne, amelynek még bizonyítania kelle, és meglátjuk, ez sikerül-e a PSG-nek ebben a szezonban. Most már elértek atta a szintre, hogy akár meg is nyerhetik a Bajnokok Ligáját, azt pedig tudjuk, hogy Mourinho képes véghezvinni az ilyen ugrásokat egy-egy csapattal."
Bár Balague szerint az sem elképzelhetetlen, hogy ezzel az interjúval Mourinho a Manchester United vezetőségének akart üzenni, hogy ideje alírni egy új, ötéves szerződést, ha azt akarják, hogy a klubnál maradjon.
Mourinho elhagyná Manchestert


A Sky Sports elismert szakértője, Guillem Balague szerint José Mourinho, a Manchester United menedzsere nem tervez túl hosszú időre az Old Traffordon, máris új kihívásokon gondolkodik. Az is megvan, hova menne.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!