A Real Madrid eddig öt városi rangadót játszott Mourinho irányításával, és ezek közül az összesen győzni tudott: igaz, hogy a „királyi gárda” mérlege az elmúlt években amúgy is híresen remek az Atlético Madrid ellen, a portugál vezetőedző győzelmi sorozata azonban ettől is jobban elrettentheti azokat, akik ma este nem Real-győzelemért fognak szorítani.
Mourinho először tavaly irányította csapatát a madridi városi rangadón, először a Bernabéuban 2–0 lett a meccs vége, néhány hónappal később pedig a Vicente Calderónban 1–2 állt az eredményjelzőn.
Abban az idényben a kupában is találkozott a két rivális, itt hasonlóan egyértelmű volt a Real Madrid fölénye: a Bernabéuban lejátszott odavágón hiába vezetett az Atlético, a fehérmezesek végül 3–1-re nyertek, és a visszavágón is 1–0-s győzelemmel hagyták el a játékteret.
Az idei eddigi egyetlen derbin magabiztos Real Madrid-győzelem született, és a végeredményt tekintve ez volt a legsimább a Mourinho-érában: a Bernabéuban ugyan az Atlético szerzett vezetést, a korai kiállítás megpecsételte a piros-fehérek dolgát, így a vége 4–1 lett a hazaiak javára.
Most jön az ötödik alkalom, és a Real Madrid számára ebben a helyzetben mindennél fontosabb lenne, hogy a sorozat ne szakadjon meg.