Mourinho a spanyol bajnokságot is akarja

José Mourinho egyelőre nem írta alá szerződését a Real Madridhoz, ennek ellenére Spanyolországban mindenki tényként kezeli: a portugál jövőre a Santiago Bernabéuban vállal állást. A Marca ennek apropóján Madridban interjúvolta meg a friss BL-győztes szakembert.

„Még nem ismerem túlságosan a Real Madrid keretét, az Inter összetételét nagyon kedvelem, mert egy meghatározott struktúrán alapszik, ahol olyan fiatal játékosok állnak rendelkezésemre, akik az első csapathoz akarnak tartozni. Ilyen Balotelli, Khrin és Santon is” – kezdte a beszélgetést „The Special One”, aki később honfitársáról, Cristiano Ronaldóról is szót ejtett.
„Cristiano egy zseniális játékos. Senki nem kifogásolhatja, ha Paris Hiltonnal nyaral, ha Los Angelesbe utazik, vagy ha épp vásárol egy Ferrarit, hiszen aki így játszik és dolgozik, az egy elképesztően profi játékos. Esetében csak a trófeák hiányoznak ahhoz, hogy olyan játékos legyen, mint Pelé, Maradona vagy Di Stéfano” – vélekedett Mourinho.
A tréner részben még ennek kapcsán kiemelte, nem szeretné megnevezni a világ legjobb játékosát, már csak azért sem, mert ez esetben elfogult lenne sajátjai irányába. „A saját játékosaimat szeretem, nálam mindig ők a legjobbak. Ha azt kérdezed, hogy Messi vagy Cristiano, akkor én azt fogom mondani, hogy Milito” – mondta, majd edzői filozófiája kapcsán megjegyezte:
„Haljon meg értem a pályán, lőjön gólokat, és sírjunk együtt az öltözőben a sikerek után. Ha rápillantok a Real Madrid keretére, minőségi labdarúgókat látok; ha nem így lenne, nem szereztek volna 96 pontot a bajnokságban.”
Terveivel kapcsolatban leszögezte: „Ambiciózusnak gondolom Florentino Pérez projektjét, elnökként megvalósította a legfontosabb sportszakmai változásokat, felépített egy csodálatos sportvárost, pénzt fektetett egy fantasztikus csapat létrehozásába, azonban nem ő az, aki pályára lép. Szerintem én képes vagyok BL-t nyerni a Real Madriddal, valamint én akarok lenni az első, aki a három elit bajnokságban is bajnoki címet szerez” – mutatott rá legfőbb motivációjára José Mourinho.
Tóthpál Zoltán
(marca.es)

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában