Vermes Krisztián indította el elsőként az Újpest FC mobilalkalmazását, amely tartalmazza a csapat életével kapcsolatos összes fontos dolgot. Vermes elmondta, hogy nagyon örül a Microsoft csatlakozásának az Újpest családjához, valamint reméli, hogy ez által is nőhet a bérletesek száma a Megyeri úton.
Kőnig Tibor bemutatója során kiderült, hogy az alkalmazással a klub vezetői kapcsolatba tudnak lépni a szurkolókkal, ezáltal rendkívül fontos információkkal láthatják el őket akár a mérkőzés alatt. Kőnig azt is felvázolta, hogy a klubok vállalkozások, így az alkalmazást az üzleti tevékenységeik lebonyolításaiban is hasznosíthatják.
Papp István, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója személyes kötődéséről is beszélt, ugyanis gyerekkorának nagy részét a Megyeri úton töltötte. Papp a sajtótájékoztatón elmondta, hogy „az Újpest FC és a magyar labdarúgás számára fejlesztett alkalmazás helyi érvényessége megkérdőjelezhetetlen, hiszen minden korábbinál gyorsabb és testre szabhatóbb kommunikációs csatornát kínál a játékosok, a klub és a szurkolók háromszögében.”
Robert Duchatelet kiemelte, büszke arra, hogy a klub eljutott arra a szintre, hogy piaci szempontok alapján sikerült megállapodniuk egy olyan vállalattal, amelyet az egész világon mindenki ismer.
Az első évben a három egységből álló szolgáltatást (az Office 365 és a CRM Online applikációi) a Microsoft térítésmentesen biztosítja a lila-fehérek számára, majd a klub később maga döntheti el, hogy az alkalmazás mely elemét kívánja a jövőben megvásárolni.
Papp István és Roderick Duchatelet a sajtótájékoztatón írta alá a megállapodásról szóló szerződést.
A bejelentés után kínosabb téma került a fókuszba, amelyről ide kattintva tájékozódhat kedves olvasónk.
T. B.
Mobilalkalmazással kedveskedik szurkolóinak az Újpest
Sajtótájékoztatót tartott az Újpest FC a Szusza Ferenc Stadion médiatermében, hogy bejelentést tegyen a közte és a Microsoft között létrejött megállapodásról. A Microsoft részéről Papp István ügyvezető és a Kőnig Tibor főmérnök volt jelen az eseményen, míg az újpestieket Roderick Duchatelet tulajdonos és a csapat kapitánya, Vermes Krisztián képviselte.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!