A 20 oldalas, magyar-angol kétnyelvű kiadvány cím- és hátlapja
A magyarországi cigányválogatott immár több mint húszéves múltra tekint vissza: 1994-ben Mezei István kezdeményezésére, Benkő László akkori MLSZ-elnök támogatásával és Puskás Ferenc segítségével alakult meg az akkor már működő Farkas János Alapítvány keretein belül. A válogatott azóta elért sikereire egy jellemző adat: a csapat az első száz mérkőzéséből mindössze kétszer kapott ki.
"Megalakulásakor az volt a célunk, hogy a cigánygyerekek inkább futballal töltsék az idejüket, hiszen így embert és sportolót nevelhetünk belőlük" – mondta a kezdetekről Mezei István, aki azóta is a szívén viseli a csapat sorsát, és gondoskodik arról, hogy a legtehetségesebb cigány származású amatőrfutballisták rendszeresen pályára léphessenek nemzetközi mérkőzéseken.
A válogatott történetét bemutató, fotókkal gazdagon illusztrált kiadvány – amelynek szerkesztésében a FourFourTwo újságírója, Bodnár Zalán is nagy szerepet vállalt – nyomtatásban 500 példányban jelent meg, ITT pdf formátumban tekinthető meg.
(mlsz.hu)