Mit vár a szurkoló és mire számít a realista?

---

De jó lenne nyerni! Mit jó lenne? Nyerünk, ez egyértelmű. Mert mikor nyernénk, ha nem most? Most, amikor megmutathatjuk a világnak, igenis futballnemzet vagyunk, igenis össze tudjuk kapni magunkat, igenis legyőzzük a hollandokat Hollandiában, mert le kell őket győznünk ahhoz, hogy pótselejtezőt játszunk. Na és a románoknak is meg kell mutatnunk, egyszeri és megismételhetetlen volt az, amit náluk produkáltunk, meg kell nekik mutatnunk, hogy azért, mert legyőztek minket, még nem jobbak, mint mi, még nem ők várhatják a pótselejtezős sorsolást. Mert a mi fiaink igenis tudnak futballozni, a mi kapitányunk igenis igazi hadvezér, aki kitalálta, és be is tanította a srácoknak a tutit. Nincs itt nyitott kérdés, a védelem teszi majd a dolgát rendesen, talán kapunk majd egy gólt, na de elől ellenállhatatlanul rohamozunk majd, hiszen ott van Dzsudzsák, ott van Koman, ott van Böde, Németh, na és végre ott van az elmúlt évek legeredményesebb magyar támadója, Nikolics. Mégis mikor nyernénk, ha nem most? Persze, mindezt a szurkolói énem mondja. Vele veszekszik egész nap a realista énem. Az, amelyik szinte sír, mert tudja, nincs esélyünk. Tudja, hogy ez a magyar védelem – játsszon bárki is hátul – képes a világ bármelyik válogatottjától olyan gólt kapni, amelyiket szilveszterkor az Eurosporton számtalanszor megismételnének. Ma pedig igazi világsztárok rohamozzák a magyar kaput, tartják majd nyomás alatt a védelmet. Azt a védelmet, melynek tagjai Varga József, az 1984-ban Hollandiában nyerni tudó magyar csapat játékosa szerint „figyelmetlenek, gondolkodásban, futásban lassabbak, bizonytalanok a labdával. Nincs összhang a védők között, nem ismerik egymás észjárását.” Realista énem szinte sír, mert tudja, nem Hollandiában, nem ma kellett volna elérni a hőn áhított célt – és még csak nem is Romániában. A jó eredményt, a második helyet érő eredményt itthon a románok ellen, na és Törökországban kellett volna elérni. De előbbi meccsen kihagytuk a kihagyhatatlant, majd kaptunk a 91. percben egy gólt, a törökök ellen pedig – nincs rá jobb szó – besz…rt a kapitány. Ott, Törökországban hátrányból felállt a magyar csapat, amikor végre két csatárral támadtunk, lendületbe jöttünk, gólt szereztünk, irányítottuk a meccset. De… De Egervári megelégedett a döntetlennel. Lehozta az egyik csatárt és védőd vitt be helyette. Őrizte az egy pontot. Őrizte úgy, hogy tudta, ha nem nyerünk, akkor majd Romániában kell nyerni. Ott ahol 32 éve nem nyertünk – ott, ahol most sem nyertünk. Egervári, ott Törökországban megelégedett a döntetlennel, hogy még ma is azt mondhassa, még mindig van matematikai esélyünk. Azt senki nem nézi, ha nyerünk Törökországban egy olyan meccsen, ami a kezünkben volt, akkor ma nem matematikai esélyről beszélnénk, hanem várnánk a pótselejtezős sorsolást. Azt senki nem nézi, ha nyerünk Törökországban egy olyan meccsen, ami a kezünkben volt, akkor nem veszekedne egymással a szurkolói és a realista énem, mert nem kellene mindenképp nyernünk Hollandiában. Akkor már csak amolyan bónusz meccs lenne a mai.
Fehér György