Ronaldo és Messi jó társaságban az Aranylabda-gála előtt
Messi Leó (a szavazás második helyezettje): – Mindenek előtt szeretnék gratulálni Cristianónak, aki megérdemelten nyerte meg a díjat. Mindhármunknak jó idénye volt, ezért is lehettünk most is. Teljesen normális, hogy elérzékenyült, ez ilyenkor az érzelmek pillanata. Nincs semmi kifogásom a döntés ellen. Pérez Flórián (a Real Madrid elnöke): – Megérdemelten végzett az első helyen, a világ legjobb játékosa nyerte meg a díjat. Az összes Real-szurkoló nagyon boldog lehet, nagyon különleges nap ez mindnyájunk számára. Ez az Aranylabda nemcsak a legjobb labdarúgót díjazta, Cristiano ugyanis sokkal több annál: egy vezér, aki mindig nyerni akar. Pepe (Ronaldo csapattársa): – Gratulálok neked, barátom! Példát mutatsz profizmusból, elszántságból, bajtársiasságból. Csak nagyon keveseknek adatik meg, hogy a világ legjobbja legyen, de csúcsra érni, és közben elkápráztatni a világot, arra csak Cristiano képes. A napi munka ma végre elnyerte méltó jutalmát. Platini Mihály (az UEFA elnöke): – Ronaldo természetesen egy csodálatos játékos, Ribéry miatt azonban csalódott vagyok. Az elmúlt ötven évben figyelembe vették a csapattal elért eredményeket, ez azonban már nincs így többé. Szerintem gond, hogy Ribéry nem tudta megnyerni az Aranylabdát, miközben a Bayernnel minden trófeát megnyert. Mióta 2010-ben a FIFA-hoz került, valami megváltozott az Aranylabdával… Rosell Sándor (a Barcelona elnöke): – Gratulálok Cristiano Ronaldónak az Aranylabdához! És köszönettel tartozom Leónak, akivel felejthetetlen 2013-as évünk volt.