Amikor 2011 nyarán az Atlético Madrid 45 millió euróért megvette Radamel Falcaót a Portótól, sokan azt mondták, ostobaságot követett el Miguel Ángel Gil, a klub elnöke, hiszen alig kapott többet Sergio Agüeróért a Manchester Citytől, és nyilvánvaló, hogy a kolumbiai nincs abban a kategóriában, mint az argentin.
Tizennégy hónappal később nyilvánvaló, hogy valóban nincs.
Nincs, mert ez idő szerint a Tigris többet ér, mint a Kun.
Szinte egyöntetű a vélekedés a szakmában, hogy Lionel Messi és Cristiano Ronaldo után Falcao a világ harmadik legjobb, legértékesebb labdarúgója, jóllehet a transfermarkt.de csak a hatodik helyre taksálja Messi (120 millió euró), C. Ronaldo (100 millió), Iniesta (70 millió), Rooney (65 millió) és Agüero (51 millió) mögé csekély 50 milliós értékkel. (Neymar potom 40 milliót ér a transfermarkt szerint.) Más kérdés, hogy az Atlético 60 millió eurós lelépési záradékkal biztosította be Falcaót 2011 nyarán, nem gondolván, hogy mára ezen akár túl is nőhet a kolumbiai piaci értéke.
Gólérzékenység terén a Tigris simán állja az összevetést a két gigásszal – ősszel 10 meccsen 16 gól a termése, ugyanannyi, mint Messinek.
De ugorjunk vissza az időben tavaly nyárra. Falcao vételárának, a 45 milliónak a kifizetése meghaladta az Atlético pénzügyi erejét, ezért úgy tervezték, hogy a Quality Sports Investment nevű cég finanszírozza az ügyletet, csakhogy ennek a vállalkozásnak sem volt 45 millió euró készpénze, csak 30 millió. A maradék 15 millióért a Doyen Group nevű befektetési alaphoz kellett fordulni, amely készséggel rendelkezésre is bocsátotta az összeget – egy feltétellel.
Amennyiben Miguel Ángel Gil két éven belül nem adja tovább Falcaót, a 15 millió kamatostul vissza kell fizetni a Doyen Groupnak.
Ha pedig eladja, akkor a Falcaóért befolyó összeg értelemszerűen a befektetési alapot illeti meg.
Mármost, a jelenlegi gazdasági helyzetben, a világválság – és főképpen a Spanyolországot hatványozottan sújtó recesszió – viszonyai között az Atléticónak nincs felesleges 15 milliója (plusz a kamatok)…
Ezért tűnik valószínűnek, hogy lehetőleg a téli átigazolási időszakban el fogják adni Falcaót – persze semmiképpen sem a kolumbiaira amúgy ácsingózó Real Madridnak.
Már csak azért sem, mert José Mourinho, a Real Madrid edzője a napokban elárulta: megnemtámadási szerződés van érvényben a két klub között, s bármennyire is nagyra becsülik Falcao képességeit, nem tesznek egy lépést sem a megszerzése érdekében. (Erre azért – ahogy Pelikán elvtárs is mondta Virág elvtársnak a 6-os villamos lépcsőjén – ne tessék mérget venni…)
Másfelől Gil nem üzletel a Real Madriddal, mint ahogy tavaly – ígéretének megfelelően – Agüerót sem adta el a szomszédvárnak.
Az természetesen kivételt jelent, ha Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke kifizeti a lelépési záradékban megjelölt 60 milliót.
Még egy észrevétel: az Atléticónál hihetetlen érzékkel nevelik ki a világklasszis centereket, képesek a jónál is jobbat faragni belőlük.
Hirtelen csak néhány azok közül, akiket félkész vagy már kész állapotban vásárolt meg az Atlético, hogy aztán szép haszonnal, immár nagymenőként továbbadja őket:
Ben Barek (Marseille), Mendonça (Barcelona), José Gárate (az argentin az Atléticóból vonult vissza), Rubén Cano (Tenerife – ott már csak levezetett), Hugo Sánchez (Real Madrid), Ljuboszlav Penev (Tenerife), Christian Vieri (Lazio), Jimmy Floyd Hasselbaink (Chelsea), Sergio Agüero (Manchester City), Diego Forlán (Internazionale).
Konklúzió: az Atlético mindenáron megtartaná Falcaót azzal kalkulálva, hogy jövőre a Bajnokok Ligájában indul a klub. Csakhogy ez pénzügyileg szinte képtelenség, az előbb említett 15 millió euró, plusz a kamatok miatt. Persze jegyáremeléssel, továbbá olyasféle pénzügyi trükkökkel, hogy a Barcelona és a Real Madrid elleni hazai mérkőzéseket kiveszik az éves bérlet hatálya alól, pluszbevételekre lehet szert tenni.
Kérdés azonban, hogy ezt miként fogadná a szurkoló.
Ch. G. A.
