Az esetetről a spanyol El Mundo írt egy beszámolót, amelyben egy fotó is található a balhé következményeiről. A történet úgy kezdődött, hogy a Real-edző épp testőre és családja kíséretében sétált az egyik madridi bevásárlóközpontban, amikor az egyik szurkoló kiszúrta, és szeretett volna közös fényképet készíteni vele.
Mourinho ebbe nem ment bele, többször is durván visszautasította az ekkor még lelkes férfit, aki azonban nem tágított, ennek ellenére fotót készített egyik kedvencéről. A pökhendi tréner ezt annyira zokon vette, hogy először rátámadt a drukkerre, majd a beszámolók szerint bele is rúgott.
José Mourinho az affér után (Fotó: Twitter)
A testőr ezután elvette a telefont a férfitól, a földhöz vágta, majd a felek hangosan üvöltözni kezdtek egymással – a nagyobb balhét a pláza biztonsági emberei akadályozták meg.
A Real Madrid vezetőedzője egyébként később azt mondta a hatóságoknak, nem ért hozzá a férfihoz, akit csak a testőre lökött meg, miután nem akart leszállni róluk.