Ezzel a mutatóval bizony nem könnyű dicsekedni (grafika: goal.com)
Amikor 2012 nyarán Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere leigazolta az Arsenaltól a holland Robin van Persie-t, úgy számolt vele, hogy ő lesz a 21. század Cantonája. "Amikor Arséne [Wenger] eladta nekünk, azt mondta: még annál is sokkal jobb futballistát vettem, mint hiszem. És tudtam, hogy igaza van" – mesélte el utólag Ferguson.
A 2012-2013-as idényben szárnyalt is a holland csatár a MU-ban, a bajnokságban 26 góllal zárt, és minden előzetes várakozást igazolni látszott. A skót mester tavaly nyári visszavonulásával azonban igencsak megváltozott a helyzet: az előző idényben már csak 12 gólt ért el Van Persie a Premier League-ben, és egyre gyengébben ment neki a játék.
A nyári világbajnokságon azonban Van Persie újra szárnyalt, főszereplője volt például a címvédő spanyolok 5-1-es legyőzésének, és a vb egyik legszebb találatát érte el ellenük egy csukafejessel. Mivel a holland válogatottat az a Louis van Gaal vezette, aki a nyár végétől már a United menedzsere volt, joggal lehetett bízni abban, hogy Van Persie újra megtalálja a góllövőcipőjét. Csakhogy a most futó bajnokságban a holland csatár tíz meccsen mindössze három találatnál tart, és még gólpasszt sem adott. Így egyrészt olyan játékosok állnak előtte a PL góllövőlistáján, mint Berahino (7 gól), Austin (6), Pellé (6), Ulloa (5) vagy Bony (4), és olykor már a szurkolók is az angol válogatott Danny Welbecket sírják vissza, aki bár még nála is kevesebb gólt szerzett a bajnokságban eddig (kettőt), de legalább osztogatja gőzerővel a gólpasszokat.
Mi történhetett Van Persie-vel?
Sokak szerint a holland nagyon rosszul érzi magát az Old Traffordon, amióta megérkezett a csapathoz a világ egyik legjobb centereként számon tartott, a vb-t sérülés miatt kihagyó kolumbiai Radamel Falcao, aki ugyanazon a poszton játszik, ahol a holland is a legjobb, ráadásul fiatalabb nála. Az utóbbi meccseken azonban Falcao nem lehetett ott a csapatban, Van Persie játszott centerként, ám mégsem tudta igazán régi önmagát adni.
A goal.com értesülése szerint VP azt sem vette igazán jó néven, hogy a 18 éves tehetség, James Wilson is négyszer már szerepet kapott a csatársorban, volt olyan, hogy épp a holland helyére beállva. Angliában már több elemzésben is az olvasható: Van Persie nehezen tudja kezelni a klubon belüli rivalizálásokat, amelyek nem veszélyeztették az Arsenalban.
A 2002 és 2014 között a Manchester United védőjeként szereplő Rio Ferdinand is megszólalt Van Persie kapcsán, és azt mondta: "Meggyőződésem, hogy egyetlen játékost sem viselt úgy meg Sir Alex távozása, mint Robint", aki szerinte nem élvezi kizárólagosan Van Gaal bizalmát, és ez visszaveti a teljesítményét.
Talán sokan emlékeznek még rá, hogy a Manchester Unitednál töltött utolsó idényében, az 1996-97-es bajnokságban Éric Cantona is már meglehetősen halvány teljesítményt nyújtott. Akkor volt 31 éves.
Van Persie most 31 éves. Lehetséges, hogy mégiscsak ő a 21. század Cantonája? Csak éppen nem olyan értelemben, mint a MU-hívek remélték…
(A goal.com cikke alapján)
