A Ferencváros előző stadionját, a Groupama Aréna elődjének számító Üllői úti létesítményt 1974-ben avatták fel – ám az első Fradi-Újpest (vagyis akkoriban Fradi-Dózsa) bajnokira egészen 1980. október 18-ig kellett várni, mert a legnagyobb derbit mindig a Népstadionban rendezték.
Ám 1979-ben már "csupán" 30 ezren mentek ki a meccsre a Népstadionba, ezért született a döntés, hogy az 1980-as őszui meccset már saját pályáján rendezi meg az FTC.
Nem sikerült túl jól az Üllői úti új stadion első derbije a zöld-fehérek szempontjából: az újpestiek 3-0-ra győztek. A gólokat Sarlós András, Fekete László és Nagy László szerezte.
Borbély Pál és Várkonyi Sándor korabeli tudósítása a Népsportban a mérkőzésről:
"A mérkőzés első érdekessége: közel negyedszázad után az Üllői úti stadionban találkozott a két régi rivális! Ezt megelőzően ugyanis 1956-ban volt az utolsó bajnoki mérkőzés a lila—fehérekkel a Fradi-pályán. 1957-től csak a Népstadion és a Megyeri úti pálya volt a rangadók helyszíne. A szokás szerint utolsó pillanatban érkezőknek a meglepetés erejével ható helyzettel kellett most megbirkózniuk, mert – nem volt jegy! A belépők többsége elővételben, már hétközben elkelt, és a „későn jövők” a mérkőzés előtt már mindennel próbálkoztak. Száz forintot is kínáltak egy-egy állóhelyért… A közönség tehát ezen az estén már a mérkőzés előtt szavazott. A saját pályán játszás, valamint a táblázat első helyén maradásért harcoló csapata mellett is. Szavalókórusok hangorkánja, jó idő, nagyszerű hangulat fogadta a kifutó csapatokat és egy ideig a játékkal sem volt baj. A Ferencváros támadott többet, pontosabban: náluk volt gyakrabban és hosszabb ideig a labda. Akcióik azonban kevés veszélyt jelentettek Rothermel kapujára. A zöld—fehérek ugyanis képtelenek voltak átjátszani a 4—4—2-es felállásban harcoló Dózsa megerősített hátvéd sorát. A kritikus 20 perc eltelte után érezni lehetett: a hazai gárda nem bírja sokáig saját iramát. A Dózsa villámgyors két ellenakciója góllal fejeződött be, így a lila—fehérek megnyugodva készülődhettek a II. félidőre. Szünet után még egyszer kétségbeesett erőfeszítést tett az egyenlítés érdekében a Ferencváros, de az akciók befejezéséből most is hiányzott a gólveszély kialakítása. És egyre fogyott az önbizalom is . . . A kapu torkából sem találtak a ferencvárosiak a hálóba, mert képtelenek voltak kikerülni az önfeláldozóan közbevetődő dózsások lábát, fejét, mellét. A harmadik nagy védelmi hibából született gól már egyértelműen eldöntötte a rangadó kimenetelét a dózsások javára."
A korabeli Népsportban megjelent fotón az újpesti kapus, Rothermel Ádám húzza magához a labdát a ferencvárosi Szepessy László és az újpesti Tóth József elől (fotó: Falus István)
Zsengellér Zsolt tudósítása a Képes Sportban:
"A várakozásnak megfelelően nagy sebességgel kezdte az Üllői úti rangadón a hazai csapat a játékot. Néhányszor sikerült a széleken az újpesti védelem mögé kerülniük a zöld- fehéreknek, és a beadásokból, a beívelésekből, szögletrúgások alkalmával veszélyes helyzeteket teremteniük. Nyilasi előtt is, Szepesi előtt is több gólhelyzet is kialakult, de fejeseiket nem kísérte szerencse. Hol Rothermel védett jól, hol beleakadt valamelyik újpesti védőbe a labda, hol pedig csak néhány centiméteren múlt a ferencvárosi gólszerzés. Ez az időszak mintegy húsz percig tartott, és az újpestieknek ezt némi szerencsével sikerült átvészelniük. Aztán gólt fejeltek a lila-fehérek, a hosszadalmas sérüléséből láthatóan teljesen felépült, és valóban kitűnő teljesítményt nyújtó Sarlós révén, és egyszeriben megváltozott a játék képe. Szinte hihetetlen, de legjobb csapatainknál sokkal jelentősebben érvényesülnek bizonyos káros pszichikai tényezők, mint amint az elvárható lenne. A ferencvárosiak ugyanis a kétgólos hátrányban már nem küzdöttek olyan elszántsággal, mint annak előtte. Támadgattak, de kevés meggyőződéssel. Ennek nem is lehetett más eredménye, mint egy ilyen nagy gólkülönbségű vereség. Sőt, ha az újpestiek kihasználják gólhelyzeteiket, akkor… Dicsérően kell szólnunk a lila-fehérekről. Ebben a bajnokságban eddig a közepesnél is gyengébben szerepeltek, legalábbis a saját maguk elé állított feladathoz képest. Nem sikerült eddig igazán ütőképes formációt megtalálniuk. Igaz, hogy ez a mérkőzés számukra igencsak kedvezően alakult, az előbb már említett okok miatt, de láthatóan jól felkészültek erre a találkozóra, és számításaikban nem is csalódtak. Várhidi Pál vezetőedző több változtatásra is elhatározta magát. A csapatba került Kovács József, aki szinte hiba nélkül, nagyvonalúan látta el feladatát. Kiss Sándor újbóli csatasorba állítása is edzői telitalálatnak bizonyult. Csakúgy, mint Sarlós szerepeltetése. Nem is beszélve arról, hogy Nagy Lászlót az újpesti edző amolyan hátravont középcsatárként szerepeltette, ezzel Rabot kicsalogatta a ferencvárosi védelem tengelyéből, s így az sokat vesztett biztonságából. Az újpestiek győzelme végeredményben az eredményesen megválasztott és pontosan, fegyelmezetten végrehajtott taktika diadala volt. A lila-fehérek, ha „vezetve” játszhatnak akkor legtöbbször szervezett védekezésre, ügyes lassításokra, és két, egyénileg veszélyes emberük, Törőcsik és Fekete révén ügyes ritmusváltásokra képesek. Ez történt az Üllői úton. Kétségtelen, hogy ez volt a forduló legnagyszerűbb mérkőzése."
A derbi után három nappal megjelent Képes Sport címlapja
