Megszerezte első pontjait a Krilja Szovjetov

A Premjer Liga 5. fordulójának szombati játéknapja a hazai csapatoknak kedvezett inkább. A Krilja Szovjetov győzelmével elmozdult az utolsó helyről, a Szpartak Moszkva az utolsó pillanatokban tartotta otthon a három pontot, míg a Dinamo Moszkva ismét nem tudott nyerni.

A nap első mérkőzésén az eddig pont nélküli Krilja Szovjetov a – szintén gyengén szereplő – Szaturn Moszkvát látta vendégül. A mérkőzés a hazaiak számára alakult kedvezőbben, ugyanis már a 10. percben megszerezték a vezetést. Oleg Szamsonov passzát Anton Bober értékesítette (10). A következő gólra a hazaiaknak egészen a 81. percig kellett várniuk, ekkor, Nenad Djordjevic 17 méteres lövésével megduplázta a Krilja góljainak számát (20). A végén még a vendégek izgalmassá tették a mérkőzést, ugyanis Pjotr Nemov a 86. percben szépíteni tudott (21). A hátralévő percekben újabb gólt már egyik csapatnak sem sikerült szereznie. A Krilja begyűjtötte a három pontot és ezzel elmozdult az utolsó helyről, a Szaturn maradt a 13. a tabellán.
Krilja Szovjetov 21 Szaturn Moszkva
Gólok: Bober (’10), Djordjevic (’81) ill. Nemov (’86)
A következő mérkőzésen a Szpartak Moszkva – az idei meglepetés csapatot – a Terek Groznijt fogadta a Luzsnyikiban. A meglepetés ezen a mérkőzésen sem maradt el a Terek részéről, ugyanis Shamil Asildarov révén a vendégek szerezték meg a vezetést a 16. percben (01). A Terek játékosai egészen az 59. percig remekül tartották az egy gólos vezetést, ám egy a vendégek szempontjából balszerencsés öngólnak köszönhetően a moszkvaiaknak sikerült egyenlíteni. Velliton lövése Antonio Ferreira-n változtatott irányt, melyet Andrej Dikan már nem tudott hárítani (11 öngól). Az egyenlítő találatot követően a hazaiak tovább rohamozták a Terek kapuját. A vendégek egészen a 88. percig remekül állták a sarat. Ekkor ismét Velliton volt a főszereplő, ám lövése ezúttal nem pattant meg senkin, hanem egyenesen Dikan kapujában kötött ki (21). A mérkőzésen több gól nem született. A Szpartak győzelmével előrelépett az ötödik helyre, míg a vendégek maradtak a számukra előkelő második helyen.
Szpartak Moszkva 21 Terek Groznij
Gólok: Ferreira (’59 öngól), Velliton (’88) ill. Asildarov (’16)
A nap utolsó mérkőzésén az idén eddig csalódást okozó Dinamo Moszkva a Tom Tomszkot látta vendégül. A mérkőzésen Németh Norbert a cserék között kapott helyet. A kezdő sípszótól a lefújásig küzdelemben gazdag mérkőzést láthattak a Khimki Arénába kilátogató nézők, de gólt sajnos nem. A mérkőzésen mindkét csapatnak voltak gólszerzési lehetőségei, de élni nem tudtak vele, így az összecsapás gólnélküli döntetlennel ért véget. Az öltözőbe vonuló moszkvai játékosokat elégedetlen füttyszó kísérte, mely, ha a Dinamo játékos állományát figyelembe vesszük, talán jogosnak mondható. A Dinamo visszacsúszott a 11. helyre, a Tomszk előrelépett a negyedik helyre a bajnoki táblázaton.
Dinamo Moszkva 00 Tom Tomszk
Fatalin József

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában