Tán nincs ember a földön, aki azt mondta volna, hogy a Roma hazai pályán 7-1-re kap majd ki a Bayern Münchentől. A mérkőzés esélyese természetesen a bajor csapat volt, de arra senki nem számított, hogy a németek lemossák a pályáról az olaszokat. Persze, vannak olyan meccsek, melyeken a statisztikai adatok nem támasztják alá az egyik csapat nagyarányú győzelmét, de a Roma-Bayern összecsapás nem tartozik ebbe a kategóriába. A Bayern ugyanis a mérkőzés 66 százalékában birtokolta a labdát, játékosai 618 alkalommal passzoltak pontosan, hat szöglet mellett 22 alkalommal lőttek kapura, és tizenegyszer el is találták a kaput. Erre mondják: meggyőző fölényben játszott a Bayern.
Hat gólt rúgott a Maribornak a Chelsea, és bár a győzelem tényén senki nem lepődik meg, ilyen eredményre nem sokan számítottak. Ráadásul, ha megnézzük a meccs „számait”, azt látjuk, hogy olyan alárendelt szerepet azért nem játszott a vendégcsapat. A labdabirtoklás 58-42 százalék, a pontos passzok száma 527-370, a lövési kísérletek száma pedig 17-9 volt az angolok számára. Ha ezt a két csapat lehetőségeit, és a futballban betöltött szerepe szerint nézzük, nem is olyan nagy a különbség. Persze, mindez már nem kerül be a történelemkönyvekbe, csupán az, hogy a Chelsea 6-0-ra legyőzte a Maribort.
Ha a Roma-Bayern München mérkőzés eredményét a meglepetés kategóriába soroltuk, ide kell venni a Sahtar kiütéses győzelmét is. A meccs főszereplőjével, Luiz Adrianóval már külön foglalkoztunk, de tény, a BATE elleni idegenbeli 7-0-s eredményre nem biztos, hogy sokan fogadtak volna. A meccs egyik legnagyobb érdekessége, hogy a Sahtar 18 lövési kísérletből szerzett hét gólt, a BATE játékosai pedig csak egyel kevesebb alkalommal próbálkoztak, azaz 17-szer lőttek kapu felé. Igaz, csupán háromszor találták el a kaput.
Papírforma eredmény született Madridban, ahonnan a regnáló spanyol bajnok egy ötössel küldte haza a Malmőt. A mérkőzés „számait” nézve elmondhatjuk, hogy semmi meglepő nincs az eredményben. A mérkőzés 58 százalékában az Atlético-játékosoknál volt a labda, akik 405 alkalommal passzoltak egymáshoz (a svédeknél ez a szám 295 volt), a legnagyobb különbség pedig a kapura lövésnél jelentkezik. A spanyolok 28 alkalommal vették célba a Malmö kapuját és tízszer el is találták azt, a svédek pedig mindössze kilencszer próbálkoztak – kétszer találták el a kaput.
Izgalmas meccsnek ígérkezett a Real Madrid liverpooli fellépése, és bár „statisztikailag” nem volt nagy különbség a két csapat között, a 3-0-as Real-siker mást mutat. Egyébként a „meccs képe” alapján is a spanyolok voltak fölényben: 54 százalékban birtokolták a labdát, 596 alkalommal passzoltak pontosan és tizennégy alkalommal lőttek az angol kapu felé. Igaz, mint a képen látható, a Liverpool-játékosok ezekben a mutatókban nem sokkal maradtak el ellenfelüknél. Az eredményességben viszont…..
A tegnapi nap másik érdekes eredménye a bajnokságban gyengélkedő Borussia Dortmund törökországi szárnyalása. A Galatasaray otthonában nem könnyű nyerni – ezt tavaly a Juventus is megérezte – négygólos győzelmet elérni pedig szinte lehetetlen. A németeknek most sikerült, ráadásul úgy, hogy a kapura lövési kísérletek számán kívül minden mutatóban a Galata volt a jobb. A törökök birtokolták többet a labdát (53-47 százalék), ők passzoltak pontosabban (442-384), ők lőttek több szögletet (7-5). A meccset viszont a németek nyerték, mert 15 lövési kísérletükből kilenc eltalálta a kaput, négyből pedig gól született, míg a tíz török kísérletből egyetlen egy találta el a német kapu felületét és abból sem lett gól.
Meglepetések, és ami mögöttük van

Számos meglepetés-eredmény és nagyarányú győzelem született a keddi és a szerdai Bajnokok Ligája mérkőzéseken. Most benéztük a legmeglepőbb eredmények, a legnagyobb arányú győzelmek mögé.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!