Érdekes, kanyargós utat futott meg a most megpihent Majsai Gyula. Imádta a labdarúgást, ha arra koncentrál, biztosan ott is sokra vitte volna. Jómagam jó harminc éve ismertem meg, s akkor láttam is az ausztriai Gattendorfban játszani az egykor kitűnő adottságokkal rendelkező, igazi sportembert. Gyula 1970 táján hagyta el az országot feleségével, Veronkával és egy tízéves németországi kanyart követően a szíve a magyar határtól harmadik településre, Gattendorfba húzta, oda költöztek. Vendéglőt nyitott, lovai voltak, s röviddel később már saját kispályás csarnokot épített, ahol télen is „focinagyüzem” volt. Akkor még nem létezett a Nickelsdorf – Bécs közötti autópálya sem, így minden autós a Nickelsdorf- Zurndorf-Gattendorf útvonalon haladhatott az osztrák főváros felé. A Majsai vendéglő pillanatok alatt igen népszerű lett, amiben oroszlánrésze volt a mindenkivel barátságos tulajnak, Majsai Gyulának. A teljes cikket IDE KATTINTVA tudod elolvasni!
Meghívóleveleket gyártott, mindenkin segített – Majsai Gyula is elment
Nem volt válogatott labdarúgó, de kevesen szerették jobban nála ezt a sportágat. Majsai Gyulát sok ezren ismerték, itthon és külföldön egyaránt. Még a hetvenes éveiben is rendszeresen rúgta a labdát, méghozzá igazi szenvedélyes elkötelezettséggel. Nagy szíve volt, rengeteg emberen segített; hosszú, súlyos betegséget követően ment el 81 évesen. Ma búcsúztatják Mosonmagyaróváron - olvasható a jochapress.hu weboldalon.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!