Higuaín a Juventusban termelheti tovább a gólokat
A tekintélyes La Gazzetta dello Sport és a Sky Italia szerint kedden délután egymás tenyerébe csaptak a felek, azaz megszületett a megállapodás: Gonzalo Higuaín a Napoliból a Juventushoz szerződik! Az átigazolás gyakorlatilag most már hivatalosnak is tekinthető, hiszen nemrég a torinói klub sportigazgatója, Guiseppe Marotta is megerősítette, és bejelentette, hogy a Juventus a szükséges szerveknél már regisztrálta is a játékost az újidényre. A vételárat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de korábbi sajtóhírek alapján biztosra vehető, hogy a korábbi Real Madrid- és Napoli-kedvenc a kivásárlási árnak megfelelő, 90 millió euró körüli összegért szerződik az Öreg Hölgyhöz. A fentebb említett olasz források úgy értesültek: Higuaín négyéves szerződést kötött új csapatával, éves fizetése pedig 7,5 millió euró lesz – tehát lényegesen több, mint amennyit legutóbb a Napoliban keresett.
