Ha a történelmet nézzük, a Real Madrid már elveszítette a bajnoki címet. Jelenlegi tizenegy pontos hátránya ugyanis a Barcelonával szemben akkora, amekkorát még soahsem tudott ledolgozni a királyi alakulat. 2007-ben sikerült megvalósítania Fabio Capellónak azt a bravúrt, hogy nyolcpontos hátrányt tüntetett el, és az utolsó fordulóban 0-1-ről fordított csapatával a Mallorca ellen, az addig mellőzött José Antonio Reyes góljaival, s nyert 3-1-re. Ezzel a Barcelona és a Madrid is 76 ponttal fejezte be a bajnokságot, de a jobb egymás elleni eredmények a fővárosiak aranyérmét eredményezték. Más kérdés, hogy a bajnoki cím ellenére Capellót menesztették.
Még egy, sokat mondó adat: ha a Real Madrid 11 pontos hátrányba került a bajnokságban, mindig – kivéltel nélkül – kirúgták az edzőt.
Jelen pillanatban tehát a bajnokság gyakorlatilag elúszott – persze, a Bajnokok Ligája-trófea, a Tizedik, az olyannyira óhajtott Décima még megszerezhető, hiszen a csapat még áll. De csak második helyen végzett csoportjában a Dortmund mögött, és nem játszott meggyőzően.
Szombaton következik a városi derbi az Atléticóval, amely jelenleg nyolc ponttal megelőzi a Realt, és csak három ponttal marad le az éllovas Barcelona mögött. Egy újabb kudarc a Mourinho-éra végét jelentheti a Fehér Házban.
Még sohasem hozott be 11 pont hátrányt a Madrid
2007-ben, Capello alatt nyolcpontos hátrányt dolgozott le a Barcelonával szemben, és lett bajnok a Madrid. Ennél nagyobb deficitet sohasem tudott eltüntetni - most pedig 11 pont a hátránya.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!