1974. november 30., Győri ETO – Videoton 5-0 „Akkoriban a Videoton volt az egyik legerősebb magyar csapat. Nem volt egyszerűlegyőzni, pláne öt gólt rúgni ellenük. Két gólt szereztem, a második előtt hatalmasívben szállt elém a labda, én ballal valahogy belekrampácsoltam egyet, és azkikötött Kovács Laci kapujában. Nehéz lett volna ezt bármikor megismételni…” 1977. szeptember 7., Vasas – Ferencváros 4-1 „Már kettő nullára vezetett a Vasas azon a bajnoki meccsen, amikor szépítettem.Mégpedig fejeltem egy gólt Mészáros Bubunak. Ezért is említem ezt a találkozót,mert fejjel nem valami gyakran voltam eredményes, főleg nem olyan kiválókapussal szemben, mint Bubu. A Népstadionban a kettős rangadókon egészenfantasztikus hangulatú meccsek voltak. A mai napig libabőrös a hátam, ha belegondolok,hogy milyen meccseket játszottunk.” 1977. november 5., Győri ETO – Ferencváros 1-2 „Ez volt az első meccsem az ETO ellen Fradi-színekben. Mit is mondjak…? Jól sikerült!Rúgtam egy gólt: kiléptem a védők közül, aztán, ahogy mondják, átemeltema pallón, és a labda bement. Szerencsére nem volt nagy harag, a győri közönség mindig szeretettel fogadott. Jól éreztem magam a pályán.”
Kíváncsi vagy, melyik meccsek voltak még nagy hatással Szokolai Lászlóra? Keresd a FourFourTwo magazin legfrissebb, áprilisi lapszámát, amely továbbra is kapható az újságárusoknál!
Meccsek, amik megváltoztatták az életem


Az FFT népszerű rovatában ezúttal Szokolai László árulja el, melyik meccsek voltak azok, amik megváltoztatták az életét.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!