– Természetesen azért látogattuk meg a tulajdonos urat, hogy tisztán lássuk, mi a jövőkép – idézte a bama.hu Lantos Leventét. – A múlt héten ugye bejelentette, hogy folytatja a klubnál, arról akartunk vele beszélni, hogy ez pontosan mit jelent a számunkra. A legfontosabb kérdésekre megkaptuk a választ: eszerint számára továbbra is fontos ez a klub, ez a csapat, a bajnokságot biztosan végigcsináljuk, és utána is minden rendben lesz. Elmondta azt is, hogy a velünk szemben fennálló elmaradásokat is rendezni fogja. A pécsi futballisták az utóbbi időben csak az alapbérüket kapták meg határidőre, ami a minimálbért valamivel meghaladó summa, az összes többi juttatásra azonban két hónapja hiába vártak. – A bizonytalanság mindennél rosszabb, ezért mentünk most el Matyi Dezsőhöz – válaszolta Lantos. – Edzettünk, játszottunk, tettük a dolgunkat, de persze eközben mindenkiben ott motoszkált, hogy mi lesz, hogy mi van. A délelőtti találkozó nagyon jól sült el, mert a tulajdonos úr megnyugtató dolgokat mondott.
Matyi Dezső ígérete

A tulajdonos decemberi, bejelentése óta egyre nagyobb bizonytalanság uralkodott a PMFC-Matias labdarúgócsapatánál. A létbizonytalanság ellenére is becsülettel dolgozó játékosok négytagú küldöttsége ma – a délelőtti edzés után – felkereste Matyi Dezsőt az Alexandra pécsi központjában. Az üzletember megnyugtatta a futballistákat, akik a hétvégén a Ferencvárost is legyőzték a szekszárdi felkészülési mérkőzésükön.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!