Didier Deschamps (a Marseille menedzsere): „Ezt a győzelmet Robert Louis-Dreyfusnak (a klub tulaja volt – a szerk.) ajánljuk, aki sokat tett ezért a klubért. Sajnos ezt a sikert már nem élhette meg. Felemelő élmény kupát nyerni, leírhatatlanul boldogság tölt el mindenkit. Megérdemeltük a sikert, mert jobban játszottunk a Bordeaux-nál. A Niang helyére érkező Valbuena jelentette a különbséget, de nem akarok senkit kiemelni, nagyszerű győzelem volt!" Laurent Blanc (a Bordeaux menedzsere): „Csalódott vagyok, mert az ember azért játszik a döntőkben, hogy nyerjen. Az első félidőben csak fizikálisan tudtunk a Marseille fölé kerekedni, de a másodikban már úgy sem, így megérdemelten győztek le minket. Nincs idő a búslakodásra, gőzerővel készülünk a Lyon elleni, keddi BL-negyeddöntőre. Nehéz napok ezek, nem könnyű egyszerre két ilyen remek csapat ellen készülni, de bízom benne, hogy jól jövünk ki ebből az ördögi körből." Jean-Claude Dassier (a Marseille elnöke): „Leírhatatlan a boldogság, amit érzek. A győzelemben mindenkinek nagy szerepe volt, Didier Deschamps-tól a ruhatárosig mindenkinek. Egy hét alatt legyőztük a Lyont és a Bordeaux-t, azt hiszem, elégedettek lehetünk. (France Football)
Marseille mámorban, Bordeaux bánatban
Érthető az öröm a Deschamps-csapatnál, hiszen 17 év után sikerült ismét kupát nyerniük. Blanc csalódott, de már a Lyonra gondol.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!