Közös csoportkép a finálét követően (Fotó: TuFi – Facebook)
A két hármas csoport küzdelmei után magyarországi és erdélyi elődöntők alakultak ki. Az egyik ágon a marosvásárhelyi orvostanhallgatók 6-1 arányú kategorikus győzelmet arattak a csíkszeredai Hargita ellen. A másik ágon a két nagymúltú budapesti egyetem gárdái csaptak össze, amely végén az ELTE-BEAC örülhetett, 2-1 arányban diadalmaskodva a BME ellen.
A kisdöntő fordulatos, gólgazdag mérkőzést hozott, melyen 4-3 arányban nyertek a BME hallgatói, legyőzve a csíkszeredai Hargitát.
A döntő sokáig rendkívül szoros, kiegyenlített mérkőzést hozott, sok helyzettel. A marosvásárhelyi F.R.Ady-nak sikerült betalálnia, amely után az ELTE csapatának kénytelen volt kitámadni. A marosvásárhelyiek taktikusan játszva, gyors kontrákkal, rövid időn belül további két gólt tudtak szerezni, kialakítva a 3-0-ás végeredményt.
A bajnokságnak több neves meghívottja is volt. A Magyar Sportújságírok Szövetségének elnöke, az FFT főszerkesztője, Szöllősi György vállalta a fővédnökséget, aki nyereményeket ajánlott fel a különböző kategóriák győzteseinek, továbbá jelen volt a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Szabó László, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem kancellárja, Sajner Gyula valamint Tessely Zoltán, miniszterelnöki megbízott, országgyűlési képviselő.
Nagy küzdelem a labdáért (Fotó: TuFi – Facebook)
A bajnokság főszervezője, Ilyés Szabolcs sikeresnek értékelte a III. Tusványosi Finálét, amelyen küzdelmes, színvonalas focit láthatott a kilátogató közönség. Elmondása szerint további cél még több Kárpát-medencei magyar egyetemi csapat bevonása nem csak Magyarországról és Erdélyből, hanem Felvidékről, Kárpátaljáról és Délvidékről is.
A bajnokság főtámogatója idén is a Bethlen Gábor Alapkezelő zrt. volt. További támogatók a FourFourTwo magazin, az ELTE, a Forrás Kft valamint a Székelysport online sportoldal.
A csoport: 1.) F.R.Ady (Marosvásárhely) 2.) Góbék (Kolozsvár) 3.) Budapesti Műszaki Egyetem
B csoport: 1.) ELTE-BEAC (Budapest) 2.) SixtyNine (Székelyudvarhely) 3.) Hargita (Csíkszereda) 12:30 – 1. mérkőzés: F. R. Ady – BME 1-0 13:00 – 2. mérkőzés: ELTE-BEAC – Hargita 2-0 13:30 – 3. mérkőzés: F.R. Ady – GÓBÉK 1-1 14:00 – 4. mérkőzés: ELTE-BEAC – Sixtynine 3-0 14:30 – 5. mérkőzés: GÓBÉK – BME 1-2 15:00 – 6. mérkőzés: 69' Sixtynine – Hargita 0-3 1. Elődöntő: F.R.Ady – Hargita 6-1 2. Elődöntő: ELTE-BEAC – BME 2-1 Kisdöntő: Hargita – BME 3-4 Döntő: F.R.Ady – ELTE-BEAC 3-0 Legjobb játékos – Puskás Ferenc-díj: Rózsa Tamás (F.R.Ady) Legtechnikásabb játékos – Kubala László-díj: Szini László (ELTE-BEAC) Gólkirály – Kocsis Sándor-díj: Tóth Krisztián (F.R.Ady) Legjobb kapus – Grosics Gyula-díj: Sajben Marcell (ELTE-BEAC) Legígéretesebb játékos – Czibor Zoltán-díj: Kurkó Márk (Hargita) Legjobb védő – Buzánszky Jenő-díj: Róm Mihály (ELTE-BEAC) Legszebb gól: Szigeti Balázs (BME) Legsportszerűbb csapat: Hargita (Csíkszereda)
Az Éjszaka Bajnokai díj: F.R.Ady (Marosvásárhely) 1. helyezett: F.R.Ady (Marosvásárhely) 2. helyezett: ELTE-BEAC (Budapest) 3. helyezett: BME (Budapest)
