Máris megvan Domenech utódja?

Az RMC rádió értesülései szerint, már csak formalitások választják el Laurent Blanc-t a francia válogatott irányításától.  

Az elnök állítólag kapcsolatba lépett Blanc-nal, miután a menedzser kijelentette, hogy a szezon végén hajlandó elhagyni a Bordeaux-t. Ezek az információk szinte biztosan nem lesznek hivatalosan is megerősítve a hét végéig, de nagyon valószínű, hogy Raymond Domenech után Laurent Blanc lesz a kékek vezetőedzője. Jean-Pierre Bernes, a korábbi Barcelona és Manchester United-játékos ügynöke Párizsban találkozott az FFF (French football federation) vezetőivel. Blanc fizetése várhatóan 50 és 100 ezer euró között lesz havonta, plusz a kölönböző juttatások, melyekről még nem egyeztek meg a felek. A Bordeaux menedzserének ezen felül két éves szerződést ajánlott a vezetőség, de nem zárták ki a négy éves kontraktust sem. Blanc Januárban még minden pletykát tagadott, és ez a pénteki sajtótájékoztatón sem volt másképp. „Ha nem tévedek, még nincs május 15 (a bajnokság végének időpontja)" – ezzel tudatosítva mindenkiben, hogy a szezon végéig semmiképp sem beszél jövőjéről a 44 éves szakember. (goal.com)

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában