A fővárosiak háza tájáról érkező nyilatkozatok is az edzőváltásra engednek következtetni, bár eddig konkrétan még senki nem jelentette ki, hogy Pellegrininek nem lesz lehetősége kitölteni a szerződését.
„Manolo, ki vagy rúgva!” – olvasható a Marca hétfői címlapján a madridi edzőváltásra utalva. Számos vélemény szerint a chilei legnagyobb hibája nem is feltétlenül az volt, hogy nem tudott trófeát nyerni a Real Madriddal, hanem hogy a kulcsmomentumokban rendre csődöt mondott, és nem tudta csapatából kihozni a maximumot. Ezt emeli ki szokásos videóblogjában Eduardo Inda, a Marca befolyásos főszerkesztője is, rámutatva az Alcorcón, a Milan, a Lyon és a Barcelona elleni legfájóbb kudarcokra.
„A Real Madridnak ez a szezon egy kudarccal ért fel. Különösképp az utolsó fordulóban láthattuk a Pellegrini-féle Real Madridot, amely ötlettelen, és amely a liga kulcsmomentumaiban nem tudott megfelelni az elvárásoknak” – véli a szakíró, hozzátéve, hogy „a klubnak egy győztes típusú edzőre lenne szüksége.”
A támasztott kritériumnak tökéletesen megfelelhet José Mourinho, akit a spanyol bajnoki szezonzárás után ismét összeboronáltak a „királyi gárdával.” Az AS olasz forrásokra hivatkozva úgy tudja, mivel a portugál családjával együtt hamarosan Madridba költözik, már be sem íratta két gyermekét jelenlegi iskolájukba, valamint az Intertől érkező nyilatkozatok alapján is kétséges, hogy „The Special One” Itáliában maradna.
„Nehéz kiismerni egy olyan szenvedélyes embert, mint Mourinho. Nem tudhatjuk miként fog dönteni. Vagy egy csodálatos meglepetés lesz, amire nem számítunk, vagy pedig egy sajnálatos, ám várható döntés, ami már nem fogja összekötni az Interrel” – jelentette ki Massimo Moratti, az Inter elnöke egy olasz rádióállomás mikrofonja előtt.
Tóthpál Zoltán
(marca.com, as.com)
Marca: Pellegrini napjai meg vannak számlálva
A Marca szerint Manuel Pellegrini napjai meg vannak számlálva a Real Madrid kispadján. A chilei tréner első madridi évében nem tudott trófeát nyerni a „királyi gárdával”, ami a vezető spanyol sportnapilap szerint egyértelműen jelzi, hogy a szakember nem tudott felnőni a feladathoz, így néhány napon belül mennie kell majd.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!