Jó iramú első félidőt hozott a listavezető Bayer Leverkusen és a címvédő VfL Wolfsburg mérkőzése, azonban gól nem esett. Mindkét oldalon beakadhatott volna egyik-másik lövés, de főként a kapusoknak köszönhetően nem érte labda a hálókat. A leverkuseniek játszottak támadóbb felfogásban, és veszélyeztettek többször, azonban André Lenz magabiztosan hárította a próbálkozásokat. Az első félidő ennek megfelelően ugyan Bayer-fölénnyel, de gólnélküli döntetlennel zárult.
A második félidőben a rögzített helyzetek okozták Lenz kapus vesztét, mivel mindkét leverkuseni gól egy ilyen szituációt követően esett, és nem mellékes, hogy mindkét találatot a kapus hibáinak köszönhették a hazaiak. Az elsőt Stefan Reinartz szerezte, a másodikat maga Lenz. A vendégek próbálkoztak és Dzeko révén szépítettek, sőt Josué még egyenlíthetett is volna, de rossz megoldást választott, így maradt a 2–1-es végeredmény. Mindkét csapat folytatta szériáját, a Leverkusen továbbra is veretlen, a Wolfsburg pedig nyeretlen. Meglepetésre kikapott hazai pályán az eddig jó formában lévő VfB Stuttgart a Bajnokok Ligája helyért hajtó HSV ellen. A győzelemben jelentős részt vállalt magára Ruud van Nistelrooy, aki becserélését követően mindjárt kétszer is betalált. A vendégek vezettek az első félidőben, majd a fordulás után kiegyenlített a Stuttgart, végül jött a holland veterán duplája, aki megszerezte Bundesliga pályafutása során első, illetve második gólját is, így remek statisztikával indított Hamburgban: két meccs, két gól. A tavaszi idény során veretlen VfL Bochum fogadta hazai pályán a kupaszereplésnek hét közben búcsút intő 1899 Hoffenheim csapatát. A mérkőzés nem hozta meg az áttörést a vendégeknek, és csakúgy, mint kedden, most is vereséget szenvedtek. A Bochum ezzel a győzelemmel továbbra is veretlen a téli szünet óta, és távolodik a kiesést jelentő pozícióktól. Sima vendéggyőzelmet hozott a Hannover96–Werder Bremen mérkőzés, amivel egyértelművé vált, hogy Thomas Schaaf csapata kilábalt a gödörből, és sorozatban harmadik tétmérkőzését is sikerült megnyernie, amivel újjáélesztette a nemzetközi kupáról dédelgetett álmait. A találkozó az első félidőben eldőlt, mivel a zöld-fehérek már ekkor négy góllal vezettek, a második játékrész csupán formalitás volt, ugyan szépítettek a hazaiak Schulz révén, de Pizarro visszaállította a négygólos diferenciát, amivel 5–1-es vendég győzelem született. A délutáni mérkőzések közül egyedül a Hertha BSC és a Mainz 05 találkozó végződött döntetlennel. A mainzi Bancé első félidei vezető találatára Adrián Ramos válaszolt a hazai oldalról, amivel kialakult az 1–1-es végeredmény. Egy magyar legény volt csak talpon a vidéken, legalábbis ezen a randevún, nevezetesen Szalai Ádám, aki a vendégeknél a kezdőben kapott szerepet és a 87. percig a pályán volt, csapattársa, Lőw Zsolt bokasérülése miatt maradt távol, míg a másik oldalon Dárdai Pál még lábadozik sérülése után.
A nap utolsó Bundesliga mérkőzését övezte a legnagyobb figyelem, hisz nem akármilyen örökrangadót rendeztek a 22. forduló szombatesti óráiban. A Borussia Dortmund lépett pályára a müncheni medvebarlangban a Bayern vendégeként. Rangadóhoz illő tempóban kezdődött a találkozó, amit a bajor védők szemmel láthatóan nem vettek fel, és meg is fizettek érte. Daniel van Buyten szerencsétlenkedését Mohamad Zidan használta ki és juttatta vezetéshez csapatát már az 5. percben, megszerezve idénybeli kilencedik gólját. A Bayern lassan eszmélt a pofon után, de még időben felvette az utazósebességet, így nem származott nagyobb bajuk a korán bekapott gól miatt. Sőt, a 21. percben Mark van Bommel megpattanó lövése a hálóban kötött ki. Az első félidő során kiderült, hogy a hazaiak belső védőpárosa igencsak remegős formában van, szinte felváltva bakiztak döntő pillanatokban, ennek ellenére sikerült további vendéggól nélkül kihúzniuk a játékrészt.
A szünet után viszont a Dortmund nem találta önmagát, amit az időközben beindult bajor gépezet gólokra is váltott. Először Arjen Robben, majd Mario Gomez talált be a vendégek kapujába, a gólpasszt mindketten az egyre jobb formába lendülő Franck Ribérytől kapták. A mérkőzés hátralévő részében Jörg Butt, valamint a dortmundiak kapufája akadályozta meg a további találatokat, ami azt jelentette, hogy a Bayern már csak egy gól hátrányban van a listavezető Leverkusennel szemben. Hajnal Tamás a 73. percben csereként lépett pályára, de ő sem tudott sokkal többet hozzátenni csapata teljesítményéhez.
Bayer Leverkusen – VfL Wolfsburg 2–1 (Reinartz 48., André Lenz 68./öngól ill. Dzeko 79.) VfB Stuttgart – Hamburger SV 1–3 (Träsch 55. ill. Berg 23., van Nistelrooy 75., 77.) VfL Bochum – 1899 Hoffenheim 2–1 (Sestak 24., Dedics 76. ill. Ibisevic 64.) Hannover96 – Werder Bremen 1 – 5 (Schulz 59. ill. Niemeyer 11., Naldo 18., Andreasen 26./öngól, Hunt 44., Pizarro 68.) Hertha BSC – Mainz 05 1–1 (Ramos 51. ill. Bancé 37.)
FC Bayern München – Borussia Dortmund 3–1 (van Bommel 21., Robben 50., Gomez 65. ill. Zidan 5.)
Maradt az élen a Leverkusen
A szombati játéknap délutáni mérkőzésein mindegyik csapat rúgott egy vagy több gólt, így eddig meglehetősen gólgazdag forduló a 22., és még a java hátra volt, mondhatták a Dortmund illetve Bayern szimpatizánsok, hisz a két csapat rangadója volt a nap zárómérkőzése.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!