Már csak ezért is van esélyünk szombaton: a portugál válogatott 5 gyenge pontja

Az elemzők nem sok esélyt adnak a magyar válogatottnak a Portugália elleni szombati vb-selejtező előtt, pedig mint minden csapatnak, az Eb-győztesnek is megvannak a maga gyenge pontjai. Egy nappal a sorsdöntő lisszaboni ütközet előtt most ezeket gyűjtöttük össze egy csokorba.


Erős, de azért nem sebezhetetlen a portugál válogatott (Fotó: abola.pt)


1 – Sebezhető védelem Bár az Európa-bajnokság egyenes kieséses szakaszában kifogástalanul működött a portugál hátsó alakzat, összességében nem ez a csapatrész Fernando Santos válogatottjának a legnagyobb erőssége. A védelem oszlopa, Pepe ebben az idényben alig játszott a Real Madridban, így aligha van élete formájában, és a két szélső védő sem mindig jelent stabil megoldást. Ha sikerülne még a középpályán labdát szerezni, és innen egy-két átadásból eljutni a portugálok tizenhatosának környékéig, a négy védőt néhány váratlan megoldással biztosan zavarba lehetne hozni még Lisszabonban is. Az Eb-b működött, miért ne menne most is? 2 – Könnyelmű középpálya Ami talán a portugálok egyik legnagyobb hiányossága, számunkra ott lehet a legtöbb keresnivaló szombat este: bár a portugál középpályát kivétel nélkül nagyon képzett és tapasztalt játékosok alkotják, sokszor hajlamosak a könnyelmű átadásokra, amik közül ha néhányat sikerülne elcsípni a középpályán, nyilván lenne lehetőségünk gólhelyzeteket kialakítani. Az is jellemző még a portugálokra, hogy ha nem igazán találják a meccs ritmusát, akkor a középpályán sokszor sablonossá, kimondottan kiszámíthatóvá válik a játékuk, s hiába passzolnak rengeteget, azok többnyire csak meddővé teszik a mezőnyfölényüket, így elég könnyen lehet ellenük védekezni. 3 – A befejező csatárok állandó hiánya Lassan évtizedes visszatérő probléma a portugáloknál, hogy Cristiano Ronaldón kívül nincsen minőségi befejező csatáruk – ha úgy tetszik, klasszikus 9-esük. Az Európa-bajnokságon ennek a hiánya nem igazán domborodott ki, mivel a portugálok alapvetően kevés gólos meccseket játszottak, és egy-két góllal is már tovább tudtak jutni. A selejtezősorozatokban azonban már évek óta nagy probléma, hogy Cristiano Ronaldónak nincsen igazi segítője, ha neki nem megy a góllövés, akkor jobb híján a középpályás Nanira vagy Renato Sánchesre marad a befejezés – márpedig tudjuk, hogy nekik nem ez lenne az elsődleges feladatuk. 4 – Cristiano Ronaldo gyengébb formája A Real Madrid mesterlövése nem a legjobb idényét futja, bár a mutatói azért összességében így is tekintélyt parancsolóak. Mindenesetre, ami az FFT-nek leginkább feltűnő, hogy CR7 jelentősége a mezőnyjátékban majdhogynem elhanyagolható – úgy a Real Madridban, mint a portugál válogatottban. Cselei most már a gyengébb csapatok ellen is csak elvétve jönnek be, sebessége látványosan megkopott, váratlan megoldással egyre ritkábban tudja meglepni az ellenfél védőit. A benne rejlő potenciál persze továbbra is változatlan, ám ha a mieink nem ijednek meg tőle, és minden labdaérintésénél közel helyezkednek hozzá, akkor egy idő után elvehetjük a kedvét a játéktól, idegessé tehetjük, ami nagyban növelné a mieink esélyeit a pontszerzésre. 5 – Kiegyensúlyozatlan eredmények Például a gyengécske Bulgária is mutatja az utat a Szervezett számára: 2016 márciusában Ronaldóék meglepetésre hazai pályán szenvedtek 1-0-s vereséget, s bár az akkor csak egy barátságos meccs volt, és nem is Lisszabonban találkoztak a csapatok, azért valamennyire mutatja, hogy a portugálok még otthon is hajlamosak a rosszabb játékra. És ha a bolgároknak sikerült, nekünk miért ne jöhetne össze?

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában