A háromszoros világbajnok német válogatott a címvédő Európa-bajnok spanyolokkal találkozik a 2010-es világbajnokság elődöntőjében, ami egy nagyon szórakoztató összecsapásnak ígérkezik. A csapatok két éve már találkoztak egymással, akkor az EB döntőjében csaptak össze, amiből a spanyolok kerültek ki győztesen. Így tehát a németeknek van miért bosszút állniuk. Az Argentínát is kiütéssel legyőző németek nagyon szilárdnak tűnnek, Spanyolországnak meg kell találnia a módját, hogyan állítsa meg őket. A Schalke kapusa – aki a „német Iker Casillas”-ként emlegetnek – lelkesen készül a megmérettetésre: „Nem hallottam még ezt a becenevet, de nagyon megtisztelő, hogy hozzá hasonlítanak. Ő egy hihetetlenül jó kapus, aki sok sikert elért már. De én tiszta lappal szeretek játszani, ez lesz szerdán is.” – mondta Neuer. Később kitért a remek védekezésre is: „Csak a védelemnek köszönhetjük, hogy eddig mindössze két gólt kaptunk a tornán. Úgy hiszem, elégedettek lehetünk vele.” Végül, zárásképpen csak ennyit mondott: „Meg kell mutatni az ellenfélnek, hogy ki a főnök! Ha ez sikerül, máris elértél valamit.” Pádár Anita (goal.com)
Manuel Neuer: Megmutatjuk, ki a főnök!
A német kapus nagyon magabiztos a Spanyolország elleni mérkőzés előtt.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!