Annak ellenére, hogy a városi rivális Man Unitedtől való átigazolása óta a City kultikus figurájává nőtte ki magát és remek formában játszik, Tevez folyamatosan annak a jeleit mutatja, hogy nem elégedett Mancini edzői tevékenységével. Az argentin csatár egy mostani interjúban elmondta, nem örül annak, hogy gyakran napi két edzésen is részt kell vennie és megkérdőjelezte a vezetők azon döntését is, hogy decemberben menesztették Mark Hughest, a City korábbi menedzserét.
Tevez iránt többek között a Real Madrid is érdeklődik, és úgy látszik mostanra Mancini is megelégelte a dél-amerikai csillag folyamatos nyafogását, mert kijelentette, ha Tevez nem érzi magát jól, nyugodtan távozhat.
– Carlosnak négy év van hátra a szerződéséből, de ha nem boldog itt, akkor a legjobb lesz ha távozik – mondta Mancini.
Az olasz mester már beszélt játékosával a kifogásolt dupla edzésekről, de ennek a részleteit nem kívánja a nyilvánosság elé tárni.
– Beszéltem Tevezzel, de ez csak kettőnkre tartozik – folytatta Mancini. – Ugyanakkor emlékeztettem arra, hogy neki eddig mindössze egy alkalommal kellett napi kettőt edzenie. Öt hónapja vagyok itt, ez alatt négyszer fordult elő olyan, hogy napi kétszer edzettünk. Ebből kétszer Carlos éppen Argentínában volt, egyszer pedig itt volt ugyan, de nem edzett. Így aztán tényleg nem értem mi a problémája. Amikor nincsen hétközi meccsünk, akkor keddenként mindig két edzésünk van. Csak így tudunk formában maradni.
– Nagyon fontos, hogy egy csapaton belül mind a menedzser, mind a játékos örömmel dolgozzon – tette hozzá az olasz mester. – Ha ez nem így van, az sem a klubnak se a többi játékosnak nem jó. Ez nem csak Tevezre vonatkozik, hanem a többi játékosra is, Manura [Emmanuel Adebayor], rám, mindenkire. Nem tudom, mi jár Tevez fejében, de három nagyon fontos meccsünk van még hátra, úgyhogy össze kell szednie magát. Nagyon fontos pillanatok lesznek ezek, mindenkinek a legjobbat kell majd kihoznia magából.
Kádár Pál
(sportinglife.com)