1.FC Köln – FC Bayern München Kölnbe látogatott a rekordbajnok Bayern München, abban a reményben, hogy magabiztosan megtartja két pontos előnyét az üldöző Bayer Levrekusen előtt. Az első félidő Bayern fölénnyel kezdődött, de a kölniek kijöttek a szorításból, és bátran felvették a versenyt Louis van Gaal legénységével. Ennek meg is lett az eredménye, először még csak egy hazai kapufa jelezte, hogy nem szándékoznak csupán a védekezéssel törődni, majd a vezetést is sikerült megszerezniük Lukas Podolski 31. percbeli góljának, és Hans-Jörg Butt mellényúlásának köszönhetően (1–0). A válogatott csatár 1395 játékperces (!) gólcsendjét törte meg ezzel a találattal.
A szünet után egyértelműen a bajorok vették át az irányítást, és egyre-másra dolgozták ki a helyzeteket, szinte egy kapuztak. A fölényt végül Schweinsteiger váltotta gólra az 58. percben (1–1). A Bayern ezután mindent megtett annak érdekében, hogy begyűjtse a három pontot, de a vezető gólt nem sikerült megszerezni – csupán két kapufáig jutottak – , így a találkozó döntetlennel zárult. A Köln meg tudta ismételni előző fordulóbeli teljesítményét, és a mostani listavezetőtől is pontot lopott, a Bayern még így is az első helyen maradt, de csak a holnapi Leverkusen-meccs végeredményének tükrében. Werder Bremen – VfB Stuttgart A VfB Stuttgart Brémába látogatott, és ha már ott volt, megpróbálta feltartóztatni az időközben jó formába lendült muzsikusokat. Az első félidőt követően úgy tűnt, mindez sikerül is, hisz kétgólos előnnyel mehettek az öltözőbe a vendégek, Pavel Pogrebnyak és Sami Khedira góljainak köszönhetően (0–2). A második félidő utolsó negyedórájában azonban 6 perc alatt sikerült visszajönnie a Werdernek a mérkőzésbe, először Hugo Almeida talált be, majd Torsten Frings tizenegyesből állította be a végeredményt (2–2). Hamburger SV – Hertha BSC A Hamburger SV fogadta otthon a Hertha BSC csapatát, kispadján még mindig Friedhelm Funkel vezetőedzővel, a kezdőben pedig hosszú sérülését követően – a magyar szurkolók legnagyobb örömére – Dárdai Pállal. A Dárdai ezzel beállította Michael Sziedat rekordját, aki 280-szor lépett pályára Hertha-mezben 1971 és 1980 között. Ezen kívül nem sok babér termett a magyar középpályásnak, és csapattársainak Hamburgban, mivel a házigazdák már a 40. percben beállították a végeredményt Marcell Jansen révén (1–0).
SC Freiburg – Hannover 96 A két kiesőjelölt csapat találkozója előtt csupán az volt biztos, hogy amelyik esetleg győz, akkor az óriási lépést tesz a bennmaradás felé. A Hannover irányította a játékot (csakúgy, mint a múlt héten a Wolfsburg ellen), de kapura nem igazán jelentettek veszélyt, a játékrész végén azonban aktívabbak lettek ugyan a hazaiak, de 0–0 virított az eredményjelzőn a szünetben. A második félidőben, az 56. percben Cissé majdnem megszerezte a vezetést a hazaiaknak, a másik oldalon viszont Elson nem hibázott a 63. percben, így vezetett a Hannover (0–1). Nem kellett sokáig várni a hazaiak válaszára, a 70. minutumban Yacine Abdessadki egyenlített (1–1), ám három perccel később érkezett a csereként beállt Arnold Bruggink, akinek a szabadrúgását követően Demba Cisséről került a labda a freiburgi kapuba (2-1), így a Hannover 13 nyeretlen meccset követően szerzett újra három pontot!
VfL Wolfsburg – VfL Bochum A bajnoki címvédő Andrea Barzagli hibáját követően került hátrányba a 28. percben (0–1), miután Paul Freier kíméletlenül kihasználta azt. A Wolfsburg próbálkozott ugyan az egyenlítéssel, de a 60. percig ebből semmi nem valósult meg – akkor azonban beindult a gépezet: az említett minutumban Edin Dzeko egyenlített (1–1), majd negyedórával később a csereként beállt Obafemi Martins gólja már a győzelem útjára terelte a címvédőt (2–1). A 79. percben Dzeko duplázott (3–1), és közvetlenül a vége előtt a szintén csereként pályára lépő Jonathan Santana is betalált (4–1), így a Wolfsburg otthon tartotta a három bajnoki pontot.
Eintracht Frankfurt – Schalke 04 A harmadik helyen álló vendégek az első negyedórában padlóra küldték a hazaiakat: előbb a 12. percben Joel Matip (0–1), majd három perccel később pedig Benedikt Höwedes is gólt szerzett (0–2). Az 52. percben aztán összejött a szépítés, Alexander Meier lőtt a Schalke kapujába (1–2), és ekkor megcsillant a remény az egyenlítésre, de a 80. percben előbb Ivan Rakitic (1–3), majd az utolsó előtti percben a házi gólkirály Kevin Kuranyi is mattolta a hazaiak védelmét (1–4), így a Schalke kihasználta a Bayern botlását, és fontos győzelmet szerzett.
Borussia Dortmund – Borussia Mönchengladbach A szombati játéknap utolsó meccsén az élvonal két „porosz” klubja találkozott egymással, a Dortmund és a Mönchengladbach. A mérkőzés egészét tekintve egy pillanatig sem volt kérdés, kié lesz a három pont, a hazaiak már a 13. percben megszerezték a vezetést Kevin Großkreutz találatával (1–0). A második játékrészben Mohamed Zidan duplájával pedig bebiztosították a győzelmüket (3–0). Hajnal Tamás most sem volt kezdő a Dortmundban, de csereként a 77. percben pályára léphetett, épp a duplázó Zidan helyett.
1. FC Köln – FC Bayern München 1–1 (Podolski 31. ill. Schweinsteiger 58.) Werder Bremen – VfB Stuttgart 2–2 (Almeida 75., Frings 81./büntető ill. Pogrebnyak 15., Khedira 43.) Hamburger SV – Hertha BSC 1–0 (Jansen 40.) Eintracht Frankfurt – Schalke 04 1–4 (Meier 52., ill. Matip 12., Höwedes 15., Rakitic 80., Kuranyi 89.) SC Freiburg – Hannover 96 1–2 (Abdessadki 70., ill. Elson 53., Cissé /öngól/ 73.) VfL Wolfsburg – VfL Bochum 4–1 (Dzeko 60., 79., Martins 75., Santana 91., ill. Freier 28.)
Borussia Dortmund – Borussia Mönchengladbach 3–0 (Großkreutz 13., Zidan 54., 70.)
Majdnem meglepetések fordulója
A Bundesliga 25. fordulójában a félidei eredmények között sok volt a meglepetés, a második játékrészek után azonban nagyjából helyreállt a rend.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!