– Úgy gondolom, az angol és a spanyol iskola is érezteti hatását a gibraltári futballban, de még alakuló csapatról van szó, ezért csak a mérkőzésen kapunk választ arra, hogy valójában milyen focit játszik ellenfelünk – mondta az mlsz.hu-nak Pisont István. – Nekünk mindenképpen hasznos lesz ez a megmérettetés, újabb hasznos nemzetközi tapasztalatot szereznek a játékosaink, és tovább építhetjük saját játékunkat. Van néhány hiányzónk az alapembereink közül, de a keretbe meghívott játékosok nagy része már felnőttek között pallérozódik, ezért úgy gondolom, nem okoz majd nehézséget, hogy egy évvel idősebbekkel játszunk. A válogatott tagjai már hétfőn elutaztak Gibraltárra, a keddi programban egy élménydús kirándulás is szerepelt, amelyen a játékosok megnézték az ország nevezetességeit, meglátogatták Gibraltár legmagasabb pontját, bementek abba a barlangrendszerbe, ahol nemrégiben Sir Alex Ferguson a hivatalos búcsúztatását tartotta, valamint a remek időjárásnak köszönhetően Afrika északi partjaira is átleshettek. A magyar válogatott kerete: Kapusok: Horváth Dániel (Győri ETO FC) Koszecz Kristóf (Békéscsaba 1912 Előre SE) Védők: Talabér Attila (MTK) Lenzsér Bence (Győri ETO FC) Kecskés Ákos (Atalanta) Nagy Ádám (Győri ETO FC) Spandler Csaba (PFLA) Középpályások: Vida Máté (Vasas SC) Jancsó András (Illés Akadémia) Szántó Tamás (Rapid Wien) Csima Rajmund (Stuttgarter Kickers) Rácz Barnabás (Illés Akadémia) Támadók: Tóth Martin (Illés Akadémia) Sallói Dániel (Újpest FC) Sejben Viktor (Videoton FC) Murai Márk (Kaposvári Rákóczi FC)
Mai napi ellenfél:Gibraltár

U18-as válogatottunk idei második nemzetközi felkészülési mérkőzésére készül, ma délután Gibraltár U19-es korosztályos együttesével méri össze tudását. A legújabb UEFA-tagállam U19-es csapata még alakulófélben van, ezért nehéz megmondani, milyen erősséget képvisel az ellenfél, de Pisont István szövetségi edző szerint az biztosan nem okozhat gondot a mieinknek, hogy idősebbekkel kell felvenni a harcot.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!