Fotó: borsonline
Azok, akik nap, mint nap olvassák a magyar futball híreit, nem kell sokat gondolkozni azon, mire is gondolok. A sportnapilapban egészen addig Egervári Sándor mellett álltak – sőt, még rendszeresen „alá” is kérdeztek – amíg ki nem derült, hogy Egervárinak menni kell. Ne ezek után kapott hideget-meleget egyaránt. Megkapta mindazt, amit évekig elhallgattak, eltusoltak. Ugyanez volt a helyzet Ricardo Moniz esetében is. A holland szakembert már a magyar edzők elé állították példaképnek, minden rezdülését figyelemmel követhettük, minden igazolása előtt hasra estek. Aztán jött a Fradi-döntés, Moniz ment, ezzel együtt pedig jött a verdikt is. Moniz szintén megkapta mindazt a rosszat, mindazt a szidást, amit addig elhallgattak, eltitkoltak. És most egy újabb holland van terítéken. „Kicsit bögyömben van a harmincéves Jack Tuijp „papa”, aki honfitársainak holland internetes portálon mondja meg a frankót, miért nem fért be a Fradiba„ – olvasható a mai ns jegyzetben, azt viszont már elfelejti megemlíteni a szerző, hogy bizony ők is írtak rendesen Tuijpról. Sőt, lényegében vörös szőnyeget terítettek a játékos lába elé már akkor, amikor nemhogy még egy percet sem játszott, de még Magyarországra sem érkezett. Gólkirálynak, a magyar futball, a Ferencváros megmentőjének kiáltották ki. Fehér György írását teljes egészében ide kattintva tudod elolvasni!
