Már az első húsz percben a Fradi irányította a játékot. Ennek eredménye a 21. percben lett meg, mikor is egy bal oldali szöglet után Morales csapott le a röviden kifejelt labdára, majd kapura lőtt. A labda megpattant és Somogyi kapujában kötött ki. 0-1.
A kapujuk elé teljesen beszorult rákospalotaiak újabb gólt kaptak a 29. percben. Marek Heinz cselezett a tizenhatoson belül, lövését blokkolták, a kipattanót viszont Rósa könyörtelenül bevágta a hálóba. 0-2.
Nem kellett sokat várni a harmadik vendég találatra. A 36. percben Heinz csúsztatott a hosszú irányába, ahol Miljkovic érkezett teljesen egyedül és a hálóba kotorta a labdát. 0-3.
A félidő végén Olasz szépíthetett volna, de elcsúszott és így próbálkozása Haberben kötött ki.
Az első játékrészt egyértelműen a zöld-fehérek uralták, akik félgőzzel is három góllal vezettek.
A fordulás után is a Fradi játszott fölényben. Az 55. percben Heinz adott remek labdát a bal oldalon felfutó Miljkovicnak, aki egy csel után jobbal kilőtte a bal felsőt. Ez a gól rémesen hasonlított Vincze Ottó Grasshoppersnek szerzett második találatához. 0-4.
Miközben már a Fradi tábor is ollézásba kezdett, Józsit ugratta Tóth Bence, aki egyet tolt rajta majd bal külsővel a bal alsóba lőtt. 0-5.
Volt a hazaiaknak is helyzete, de ezek vagy Haberben, vagy a Fradi védőiben elakadtak.
A 68. percben Miljkovic használta ki a hazai védők ügyetlenkedését, a kifutó Somogyi fölött megpróbálta átemelni a labdát, de a kapus még beleírt, és a visszazáró védők végül szögletre mentettek.
A 82. percben strandfocit idéző jelenetek zajlottak a pályán, Heinznek emeltek fel egy szabadrúgást, amit a cseh csatár kapura küldött. Somogyi résen volt és hárított.
Összegezve a látottakat, teljesen megérdemelten győzött ilyen arányban a Ferencváros.
REAC – Ferencváros 0-5 (0-3) Budai II László Stadion, 1000 néző. Vezette: Oláh Gábor
Reac: Somogyi – Tóth M., Ferencz, Mészáros – Gulyás – Dancs (Dinka 66.), Cseri, Menyhárt, Gáspár (Maczó 83.) – Olasz, Borsi (Szabó Zs. 54.) FTC: Haber – Adriano (Fitos 72.), Csizmadia (Dragóner 65.), Rodenbücher – Maróti – Morales, Rósa (Kulcsár 46.), Józsi, Tóth B. – Heinz, Miljkovic
Gólszerzők: Miljkovic (2), Józsi, Rósa, Morales Sárga lap: Gulyás
Tolnai Balázs
Fotó: Üllői 129
Magyar Kupa: osztálykülönbség a Fradi és a REAC között
Könnyedén jutott tovább a dermesztő hidegben a Ferencváros. Az edzőmérkőzés szerű Magyar Kupa találkozón a zöld-fehérek a félidőben már 3-0-ra vezettek, amit a mérkőzés végére még kettővel toldottak meg.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!