Magyar futball-legenda unokája Freddie, a Dal 2016 győztese

Hiába na, a foci mindenhol ott van!


Az unoka (balra) és a nagypapa (Montázs: FFT)


Szombaton vált biztossá, hogy hazánkat Fehérvári Gábor Alfréd, művésznevén Freddie képviselheti a stockholmi Eurovíziós Dalfesztiválon; a fiatal magyar énekes a Pioneer című számával hódította meg nemcsak a zsűri, hanem a szavazó közönség kegyeit is. Ki gondolta volna azonban, hogy Freddie-ben a zenei tehetség mellett hamisíthatatlan futballista vér is csörgedezik? Ahogy arra állandó jegyzetírónk, Lakat T. Károly felhívta az FFT figyelmét: a 2016-os Dal nyertese a győri labdarúgás egyik meghatározó figurájának, Fehérvári Alfrédnak az unokája. A 2007-ben 81 éves korában elhunyt Fehérvári Alfréd a Mosoni Kühne csapatában kezdte a labdarúgást, majd 1945 és 1947 között a Győri MÁV-DAC-ban szerepelt. 1947 őszétől aztán a Győri Vasas ETO játékosa lett, vagyis összesen 13 idényen át volt a győriek labdarúgója. Az aktív labdarúgást 1960-ban fejezte be. A magyar futballszurkolók körében csak Frédinek becézett fedezet később edzőként is kipróbálta magát, 1970 és 1972 között a Haladást irányította, s összesen 67 alkalommal ült a kispadon élvonalbeli bajnokin. Ezt követően még két évig volt a Győri ETO szakosztályvezetője, továbbá egy időben az ETO öregfiúk csapatának edzéseit is vezette. A papa már nem láthatta, de alighanem büszke lenne az unokára, akinek ezúton is sok sikert kívánunk Stockholmban!

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában