A mérkőzés előtt az Országos Meteorológiai Szolgálat narancsriasztást adott ki a főváros térségére. Zivatarok kíséretében heves esőzés áztatta fel az Albert Stadion talaját. Némi meglepetésre a Ferencváros Csizmadia, Balog és Felipe Felix nélkül kezdett. Prukner László gondjait nehezítette, hogy rutinos játékosai közül Lisztes Krisztián és Rósa Dénes sem állhatott a rendelkezésére sérülés miatt. Jó hír volt a szurkolók számára, hogy tegnap Moralest sikerült beneveznie a Ferencvárosnak, így ő is bevethető volt csereként.
Az első 15-20 percben a Fradi birtokolta többet a labdát, de a passzokba hiba csúszott. Látszott az összeszokatlanság, ráadásul a pálya talaja is csúszott, de ez még belefért. A vendégek nem nagyon tudtak támadást építeni. A 19. percben Junior egy kényszerítő után cselezni próbált, de az örmény védők felrúgták. A szabadrúgást 25 méterről kicsit balról Józsi néhány centivel lőtte kapu mellé. A kirúgás után egy távoli, de veszélytelen lövéssel próbálkoztak a fehér mezes vendégek. A 23. percben Andrezinho ugratta ki a bal szélen Abdit, aki egy csel után lőtt, de a megpattant lövését Malkov magabiztosan védte. A 29. percben Andrezinho remek cselekkel verekedte be magát a tizenhatoson belülre, majd vagy felrúgták, vagy kivezette a labdát, de szöglet, amit a szlovén játékvezető ítélt nem következhetett volna. A 31. percben góllá érett a Fradi mezőnyfölénye: Abdit buktatták 30 méterre a kaputól, majd a beívelt labdát Maróti csúsztatta a kapuba. 1-0. Alig két perc telt el a zöld-fehérek vezető találata után, máris sikerült újabb csapást mérni az igen gyámoltalanul játszó vendégekre. Egy jobb oldali szöglet elakadt a védőkben labda, amire a nyáron szerzett Mark Otten lecsapott és a kapuba lőtte. 2-0. A 40. percben Malkov csak öklözni tudta a labdát, épp Oláh elé, aki kapásból alig bombázott a kapu mellé. A lefújás előtt hatalmasat tévedett a szlovén játékvezető, hiszen egy ártatlan fejpárbaj után büntetőt ítélt az Ulisses javára. Az ítélet felkavarta az indulatokat… Prukner László kihívta Liban Abdit, aki odasétált a tizenhatoshoz és mondott valamit Ranilovicnak – vélhetően, hogy merre vetődjön. Nos Ranilovic balra dőlt el és szögletre paskolta Adamjan büntetőjét.
A Ferencváros az első félidőben a sok pontatlansága ellenére is lendületes játékot mutatott, amit szabálytalanságokkal próbálták tördelni a vendégek. A magyar bronzérmes vezetése teljesen megérdemelt volt.
Az 52. percben egy kifejelt labdát Józsi rúgott ballal kapura, Malkov hatalmas bravúrral védett. A játék képe nem változott az első félidőihez képest, támadásban maradt a Fradi, többet birtokolta a labdát és próbált helyzeteket kidolgozni. A vendégek ötlettelenül játszottak és talán a magyar élvonalban sem tudnának maradandót alkotni. Legalábbis a mai produkciójukat látva. A 69. percben remekül hozta ki a labdát a Fradi, majd Abdi remekül ugratta ki Felixet, aki rávezette Malkovra a labdát, majd higgadtan elhelyezett mellette. 3-0. Nem állt le a támadással a Fradi, a frissen beállt Felipe Felix is, és Abdi is könnyen gólt szerezhetett volna. Helyenként látványos cseleket mutattak be a Fradi játékosai, amit a közönség vastapssal hálált meg.
Megérdemelten győzött a Ferencváros 3-0 arányban, így a visszavágón már nem várhatók nagy izgalmak.
Ferencvárosi TC – FC Ulisses (örmény) 3-0 (2-0)
Albert Stadion, 7000 néző. Vezette: Slavko Vincic (szlovén).
Ferencváros: Ranilovic – Fülöp (Balog 73.), Grúz, Otten, Junior – Maróti – Jovanovics, Józsi (Csizmadia 77.), Andrezinho – Abdi, Oláh (Felipe Felix 63.)
Ulisses: Malkov – Ugrekelidze, Hahnazarjan, Kraszovszki, Andrikjan – Pato (Szahakjan 50.), A. Grigorjan (Jikia 55.), Adamjan, Bareghamjan, D. Grigorjan – Zokou (Nranjan 75.)
Gólszerzők: Maróti (31.), Otten (33.), Felix (69.)
Sárga lapok: Maróti (45.) ill. Bareghamjan (39.)
Tolnai Balázs, Tóthpál Zoltán
Magabiztos Fradi-győzelem az Európa-ligában
Hat év után győzelemmel tért vissza a Ferencváros a nemzetközi porondra, ami a zöld-fehérek 50. Európa-liga (és jogelődjei) győzelmét jelentette. A magyar bronzérmes végig irányította a mérkőzést és nem hagyott kétséget, hogy jobb csapat, mint az örmény ellenfele.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!