Isco (22) volt a meccs hőse (fotó: marca.com)
Az európai világbajnoki selejtezők G-csoportjának nagy rangadóját Madridban rendezték szombaton este: a spanyol válogatott az olaszt fogadta a Bernabéu Stadionban. Mindkét csapatnak 16-16 pontja volt a forduló előtt, csak egymás ellen vesztettek pontot (a torinói első meccsen 1-1 lett az eredmény), így magától értetődő, hogy az egymás elleni meccsük tétje a csoportelsőség, és ezáltal az automatikus vb-szereplés kivívása volt.
A mérkőzésen klassziskülönbség mutatkozott meg a két csapat között. Az olaszok hátrányára szolgált, hogy sérülés miatt hiányzott a védelem tengelyéből Giorgio Chiellini, így át kellett szervezni a védelmet, amely nem keltette összeszokott egység látszatát. A spanyolok – főleg az első félidőben – remekül támadtak le, és folyamatosan nyomás alatt tartották az olasz kaput.
Az első igazán nagy olasz védelmi megingás, Leonardo Bonucci szabálytalansága gólt is eredményezett: a szabadrúgást Isco váltotta gólra, miután 22 méterről védhetetlenül csavart a kapu jobb oldalába, a sorfal fölött. (1-0)
Még az első félidőben megduplázta előnyét a spanyol csapat. Újfent Isco volt eredményes, aki igazán jól ismerheti a stadiont, lévén a Real Madridban játszik. Rávezette a labdát a védőkre, majd laposan lőtt a bal alsó sarokba a 16-os vonaláról.
A 3-0-s végeredményt egy Real Madrid-nevelés, a csereként beálló Álvaro Morata állította be, aki pedig egy másik madridi helyi hőstől, Sergio Ramostól kapta a passz.
Spanyolország rendkívül figyelemreméltó jelet küldött a németeknek, a franciáknak, a portugáloknak vagy a braziloknak, egy évvel a világbajnokság előtt.
Az olaszok pedig csendben készülhetnek a pótselejtezőkre…
A szombati vb-selejtezők:
D-csoport
Wales–Ausztria 1–0 (Woodburn 74.) Grúzia–Írország 1–1 (Kazaisvili 34., ill. Duffy 4.) Szerbia–Moldova 3–0 (Gacsinovics 20., Kolarov 30., A. Mitrovics 81.)
G-csoport
Spanyolország–Olaszország 3–0 (Isco 14., 41., Álvaro Morata 77.) VIDEÓ ITT!
Albánia–Liechtenstein 2–0 (Roshi 54., Agolli 78.)
Izrael–Macedónia 0–1 (Pandev 73.)
I-csoport
Finnország–Izland 1–0 (Ring 8.) Ukrajna–Törökország 2–0 (Jarmolenko 18., 42.) Horvátország–Koszovó – a 22. percben félbeszakadt
Madridiak intézték el Madridban az olaszokat (videó)

A fontos vb-selejtezőn Isco- és Morata-gólokkal győzött 3-0-ra a spanyol válogatott az olasz ellen.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!