Madridi dilemma

Ha hihetünk a spanyol sajtónak, akkor a jövőben José Mourinho irányítja majd a Real Madridot, amiből értelemszerűen következik, hogy Manuel Pellegrini szolgálataira már nem számít Florentino Perez klubelnök.

Pellegrini munkája gyakorlatilag véget ért a Bernabéuban, ami azt jelenti, hogy Vicente del Bosque 2003-as menesztése óta a chileivel együtt kilenc edző vérzett el a Real Madrid kispadján. Ez alatt az idő alatt a királyiak két Spanyol Szuperkupát és két bajnokságot nyertek. Ha valaki figyelembe veszi, hogy a hét év alatt hány játékos érkezett és távozott, akkor döbbenetes adatokra bukkanhat. Csak Iker Casillas, Raúl és Guti láthatta mindegyikük bukását, a következő szezonban pedig a három játékos közül valószínűleg már csak Casillas képviselheti az ezredfordulós Real Madrid értékeit. A játékosok jövés-menése tehát hétköznapivá vált a csapatnál, így nem csoda, hogy építkezés helyett minden évben újraépítés kezdődík a csapatnál – különösen igaz volt ez 2009 nyarára. Az utóbbi években a tudatos építkezés teljes hiánya volt megfigyelhető a csapatnál, ellentétben az ősi rivális Barcelonával, akik csak két edzővel dolgoztak az elmúlt hét évben. A katalánok ezalatt nyertek négy bajnokságot, három Spanyol Szuperkupát, egy Európai Szuperkupát, egy Spanyol Kupát, egy klubvilágbajnokságot és két BL-t. Ami talán ennél is fontosabb, a saját nevelésű játékosok beépülése mellett kialakult a csapat gerince: Carles Puyol, Xavi Hernandez, Rafa Marquez, Andrés Iniesta és Victor Valdés, akik a hosszú építkezés alatt végig a csapat magját alkották.

Boldog békeidők
Mielőtt Manuel Pellegrini leült volna a Real Madrid kispadjára, a hírhedt madridi sajtó már kétkedve várta a chilei szakembert. A többség eleinte tehetséges edzőnek vélte Pellegrinit, de később egyre többen vélték úgy, a korábbi Villarreal-edző taktikai repertoárja hagy némi kívánnivalót maga után. Florentino még sikeresen alá is pörkölt új alkalmazottjának: 250 millió eurót költött nyolc új játékosra, így hát (mint minden új projekt előtt), most is az egekbe nőttek az elvárások a csapattal szemben. Úgy igazán nem is volt probléma az együttes játékával, helyenként látványosan játszottak, nagyarányú győzelmeket arattak, de valahogy nem alakult ki egy állandó játékstílus. Volt, hogy nem bírtak ellenfelükkel, de egy sztár mégis villanni tudott, és eldöntötte a meccset. Ezek után jött az első komolyabb érvágás, az Alcorcón elleni 4–0-s vereség a Spanyol Kupában. A spanyol újságok és a közönség azonnal követelte a menedzser elbocsájtását, de ekkor még Florentio Perez és Jorge Valdano is kiálltak az edző mellett, mondván, nem lehet dühből, pillanatnyi haragból dönteni Pellegrini sorsáról. A csapatnak idő kell… A Copa del Reytől tehát végső búcsút vett a Real Madrid a visszavágón, akadtak újabb kritikusok, de azért idővel enyhült a düh. Egy Real Madridnak van fontosabb is egy Király-kupánál, szóval mégis kit érdekel, ha végül övék a BL és a La Liga? A blama után a bajnokságban végig pozitív irányú fejlődést mutatott a Madrid. Ha jobban ment volna a befejezés a Nou Campban, akár még győzelmet is arathattak volna, majd a Zaragoza elleni 6–0-s győzelemmel búcsúztak az őszi szezontól. A legfontosabb mégis a Bajnokok Ligája volt. A madridi média már dörzsölte is a tenyerét, és nem véletlenül. A Lyon kiejtette a Real Madridot, és innentől kezdve nem volt megállás, már ami a spanyol sajtót illeti. Másnap reggel az újságárusok helyett a címlapok köszöntek a chileinek: „Adíos Champions, Adíos Pellegrini!"

Ronaldo! Ronaldo! Rúgjál gólt, vagy engem rúgnak ki!
Ez volt az a pont, mikor a királyiak edzőjének sorsa megpecsételődött. A második El Clásícón történt vereség után már nem is volt több kérdés ezügyben, a rekordpontszám már csak csillapító tényező maradt a sokkal nagyobb problémák árnyékában. Nincs miért sajnálni a chileit. Lehet mondani, hogy egy év alatt nehéz egy teljesen új csapattal bizonyítani, de arra nincs mentség, hogy a komoly téttel bíró meccsekre ötlettelenül vonult ki a Madrid – tele olyan játékosokkal, akik bizony ott vannak az elitben, és nem mondhatni, hogy kreativitás hiányától szenvednének. Amennyiben a tárgyalások sikerrel végződnek, Mourinhóval egy fantasztikus edzőre tesznek szert a spanyol fővárosban, és a portugál szakember jó eséllyel megtalálja a sikerhez vezető utat. A blancóknak most mindennél jobban kell a trófea, és már az sem számít, hogyan szerzik meg azt. Fabio Capello alatt nem vált be ez a játékstílus (bár nehéz lesz Ronaldóval és Kakával nézhetetlen focit produkálni), és Mourinho is gyorsan veszélybe kerülhet, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogyan kéne.

Ugye tudják, hogy a Reallal is BL-t nyerek?
Természetesen az is lehet, hogy a luzitán edző mindent megnyer Madridban, majd szépen visszatér álmai bajnokságába, Angliába. És ezek után a madridisták majd azon tűnődhetnek, hogy talán jobb lett volna türelmesebbnek lenni Pellegrinivel. (goal.com) Jó döntés-e Pellegrini menesztése?

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában