Lehet, hogy nem is annyira rózsás az élet Madridban?
A súlyos kritika pedig a füttykoncert, Madridban ez annak számít. Ancelottinak ugyanis ilyenben is része volt, amikor az Atlético Madrid elleni városi derbin nem Benzema Károlyt, hanem Iscót cserélte le. A Bernabéuban és annak környékén a vereség után egyre többen kételkednek az olasz edzőben, aki sokak szerint azt sem tudja, mit akar játszatni a csapattal. Madridban úgy látják: a jelenlegi Real Madrid nem játszik semmit. Erről egyrészt tehetnek a játékosok, de még inkább Ancelotti, aki ugyan láthatóan valami mást szeretne megvalósítani a csapatnál, mint anno Mourinho József, de ennek eddig semmi látszatja nincs. Általános vélekedés: amíg Mourinhónál legalább tudták a játékosok, hogy mit kell játszani, most senkinek fogalma sincsen a feladatáról. De nem csak Ancelotti, hanem az elnök, Pérez Florentin is megkapja a magáét, igaz, őt jelenleg pozíciója miatt nehezebben lehet támadni, mint a vezetőedzőt. És nem is lenne sok értelme… A spanyol lapok mindenesetre úgy vélik, amennyiben a Real Madrid a hétközi BL-meccsen, a Koppenhága ellen sem tud javítani, Ancelotti számára hamar darázsfészekké válhat a Bernabéu. Pedig még szinte be sem költözött a stadionba…!