Viktor Angelov, az új igazolás (Fotó: ujpestfc.hu)
A 21 éves, 180 cm magas macedón játékos Németországban született és nevelkedett. Pályafutása elején játszott a Dortmund és a Schalke utánpótlás csapataiban is. Az Újpest új szerzeménye vasárnap vett részt az orvosi vizsgálatokon, ahol mindent rendben találtak. A kötelező papírok aláírása után pedig a klub hivatalos honlapjának, az ujpestfc.hu-nak adott villáminterjút. A Metalurg Szkopje csapatánál játszottál decemberig, mért választottad csapatunkat? – tette fel a kérdést az ujpestfc.hu. Enis Bardhival együtt játszottunk az U21-es macedón válogatottban, és beszélgetéseink során nagyon sok jót hallottam az Újpestről. Elmondta, hogy milyen jó a csapaton belüli összhang, és, hogy egy kiváló csapat jött össze erre az évre. Mindig is szerettem olyan csapatokban játszani, ahol van összetartás és kedvelik egymást a játékosok, valamint azt gondolom, ez egy jó fejlődési lehetőség számomra. Milyen poszton szeretsz játszani? Klasszikus középcsatárként érzem magam a legjobban a pályán, de kedvelem a jobb vagy a bal szélső pozíciókat is. Mikor csatlakozol a csapathoz? Holnapra van repülőjegyem Törökországba (az interjú tegnap készült – a szerk.), tehát már az edzőtáborban elkezdem a közös munkát a többiekkel. Fontosnak tartom, hogy mielőbb felvegyem a csapat ritmusát, és beilleszkedjek a társaságba. Szeretném tudásommal a csapatot a dobogón tartani a szezon végén is. Jártál már Budapesten? Nem, még soha, de amint időm engedi, szeretném körbejárni, megismerni. Amit eddig láttam, az nagyon tetszett.