Az albán-szerb párharc ezúttal sem lesz barátságos (fotó: Reuters)
A Magyarország-Feröer-szigetek találkozó mellett további hét Eb-selejtezőt rendeznek csütörtökon este az európai zónában.
Ha a papírforma szerint megverjük Feröert, akkor nagyon fontossá válhat számunkra az Albánia-Szerbia meccs, mert az egyenes kijutást érő legjobb csoportharmadik hely megszerezéséhez az albánokkal lehet a legnagyobb versenyfutásunk. Jelen állás szerint, ha mindkét hátralévő meccsét megnyeri Albánia, övé lesz a legjobb harmadik hely, de ha csak négy pontot szerez a két meccsen, akkor már nekünk áll a zászló (persze, számít még az ukránok két meccse is, ők holnap játsszák ebből az elsőt, Macedóniában, utána a spanyolokat fogadják).
Persze a saját csoportunban is érdekes meccsek lesznek. Az Észak-Írország-Görögország meccsen például a vendégek veresége is jó lenne nekünk, mert akkor tuti csoportutolsók lesznek, így épp az ellenük elhullajtott pontjaink nem fognak számítani, sőt az ellenük vívandó utolsó meccsünk sem, ha viszont Görögország nyer, akkor még Észak-Írország is utolérhető, és megszerezhető az automatikus kijutást jelentő második hely is.
A csütörtöki program:
D-csoport 18.00: Grúzia–Gibraltár (Tv: Sport2) 20.45: Írország–Németország (Tv: Sport1) 20.45: Skócia–Lengyelország
A csoport állása:
1. Németország 19 p.
2. Lengyelország 17
3. Írország 15
4. Skócia 11
5. Grúzia 6
6. Gibraltár 0
F-csoport 20.45: MAGYARORSZÁG–Feröer (Tv: M4) 20.45: Észak-Írország–Görögország 20.45: Románia–Finnország (Tv: C8)
1. Észak-írország 17
2. Románia 16
3. Magyarország 13
4. Finnország 10
5. Feröer 6
6. Görögország 3
I-csoport 20.45: Albánia–Szerbia 20.45: Portugália–Dánia (Tv: Sport2)
1. Portugália 15
2. Dánia 12
3. Albánia 11
4. Örményország 2
5. Szerbia 1
