Joachim Löw, Németország szövetségi kapitánya: „Az első félidőben nehezen vettük fel a találkozó ritmusát. Nem voltunk annyira dominánsak, mint amennyire szerettük volna. A második félidőben mindent megpróbáltunk, de nem jártunk sikerrel. A gólt a szerbek szépen kijátszották. Nagy a nyomás rajtunk, de éppen ezért a Ghána elleni meccs jó kihívás lesz majd a számunkra.”
Lukas Podolski, a büntetőt elhibázó német játékos: „A kapus eltalálta a sarkot. Nagyon sajnálom. Még az egy ponttal is nagyot léptünk volna a nyolcaddöntő felé. Nyerni kell Ghána ellen.”
Bastian Schweinsteiger, a német válogatott középpályása: „Miroslav Klose piros lapja egy vicc volt. Nem szabadott volna ezt a meccset elveszíteni, még tíz emberrel is voltak lehetőségeink.”
Miroslav Klose, a kiállított német csatár: „Labdára mentem. A játékvezető szóban is figyelmeztethetett volna a piros lap helyett. A futball egy harcos játék, amihez az ilyesmik hozzátartoznak. A fiúk a második félidőben remekül küzdöttek.”
Theo Zwanziger, a DFB elnöke: „Két éve az Európa-bajnokságon hasonló helyzetben voltunk, és a végén mégis döntőt játszottunk. Megmondtam a csapatnak, hogy most öt percig szabad szomorkodni, utána pedig talpra kell állni. A csapat ma nem a valós tudása szerint teljesített, de Ghána ellen ez másképp lesz.”
Philipp Lahm, a német válogatott csapatkapitánya: „Nem úgy kezdtük a találkozót, ahogyan azt Ausztrália ellen tettük. Az első harminc percben rosszul játszottunk. Mindenki láthatta, hogy tíz emberrel is voltak helyzeteink.”
Radomir Antics, Szerbia szövetségi kapitánya: „Az első félidőben nagyon jók voltunk, a másodikban pedig jól védekeztünk. Próbáltunk ugyan előre játszani, de a németek nagyon nyomtak. Örülök, hogy győztünk.”
Neven Szubotics, szerb védő: „Azt hiszem, hogy a játékvezető nagyon szabadjára engedte a dolgokat. Sok olyan szabálytalanság volt, amikért nem kellett volna lapot osztani. A piros lap pedig…”
Forrás: kicker.de, dfb.de, sportbild.bild.de, bild.de Lendvay Lajos
Löw: Kihívás lesz a Ghána elleni meccs!
Nehéz helyzetbe került Németország, hiszen a Szerbia elleni vereség után a biztos továbbjutáshoz mindenképpen győzniük kell majd Ghána ellen. Nem lesz egyszerű feladat, de a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) elnöke rámutatott egy érdekes párhuzamra ennek kapcsán.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!