A Ligakupa A-csoportjában két egypontos együttes feszül egymásnak Nyíregyházán. A hazaiaknak és a Honvédnak is csupán a fővárosban elért egymás elleni döntetlen során szerzett egység áll a neve mellett, így a találkozónak – a Debrecen székesfehérvári sikere után – különösebb tétje már egyik fél számára sincs. A csapatok egyébként nem csak a harmadik számú hazai sorozatban, hanem a Soproni Ligában is közvetlen riválisok, ugyanis a 15. helyen álló Szpari mindössze két ponttal gyűjtött kevesebbet, mint budapesti vetélytársa, azaz mindkét klub a kiesés ellen küzd. Ennek megfelelően – illetve a Ligakupa szokásaihoz híven – Szentes Lázár, a piros-kékek vezetőedzője és kispesti kollégája sem a legerősebb összetételben küldi pályára 13.00 órakor csapatát, így egyik és másik oldalon is a sérülésből felépülő, valamint az eddig kevesebb játéklehetőséget kapó játékosok mellett több fiatal is szerephez juthat. Massimo Morales: – Nem vagyunk könnyű helyzetben a találkozó előtt, hiszen eddig csupán egy pontot gyűjtöttünk. Főleg azoknak a játékosoknak szeretnénk lehetőséget biztosítani, akik nem léptek pályára szombaton, beleértve egy-két fiatalabb labdarúgót is, akik az idősebbekkel kiegészülve vehetik fel a harcot a Nyíregyházával. Majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Az olasz szakember négy hónapos kihagyás után ismét számíthat Cséke György szolgálataira, aki korábbi munkaadója ellen térhet vissza a pályára: – Izgulok a meccs előtt, pedig nem ez lesz az első mérkőzésem. Sajnos a találkozónak nincs jelentősége már. Ez a hajó már úgy tűnik, elment. Viszont számomra van tétje a mérkőzésnek, és nem csupán azért, mert Nyíregyházáról származom, hanem a visszatérésem miatt is. Elvileg 15-20 perc játéklehetőséget kapok majd, és bízom benne, hogy ez a későbbiekben egyre több lesz – mondta védő, akinek novemberben épp a szabolcsiak ellni bajnoki előtt tört el a lába, de nem csak emiatt lesz számára különleges a mérkőzés: – Nyíregyházán nevelkedtem, itt vannak a barátaim és a családom is. Ennek ellenére próbálom magam függetleníteni a dolgoktól. És látod, milyen a sors? Éppen a Nyíregyháza elleni találkozó előtt tört el a lábam, és éppen ellenük térhetek vissza. (honvedfc.hu)
Ligakupa: Tét nélküli a Honvéd nyíregyházi vendégjátéka – beharangozó
Szerda délután a Ligakupa középdöntőjének 4. fordulójában tét nélkül küzdhet meg egymással a Nyíregyháza és a Budapest Honvéd az A-csoportban, hiszen a bajnokságban a kiesés ellen küzdő gárdáknak már nincs esélyük a döntőbe jutniuk.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!