Levy szerdán ült le tárgyalni a 25 éves horvát középpályással a folytatásról. A beszélgetést követően elégedetten nyugtázta, hogy a Spurs nem adja el talizmánját, bármennyit is ajánljanak a londoni Kékek.
A megbeszélés után az elnök a Sky-nak nyilatkozott:„Minden rendben volt, jól mentek a tárgyalások és ahogy korábban is mondtam, Luka nem eladó."
„A témát lezártnak tekintem. Hetekkel ezelőtt is elmondtam, ezen nincs mit ragozni. Eddig nyaralt, most megbeszéltük a részleteket, ismeri az álláspontunkat."
„Biztos vagyok benne, hogy miután találkozik a csapattársaival, minden rendben lesz."
A Chelsea korábbi 22 millió fontos ajánlatát visszadobta a Tottenham, az érdeklődők tudtára hozva, hogy nem akarnak megválni legjobbjaiktól.
Arra a kérdésre, mi történne, ha a Kékek emelnék a Modricért kínált összeget, Levy a következőt válaszolta:„Lényegtelen, semmit nem változtatna a dolgokon. Ez nem a pénzről szól. Egyszerűen nem akarunk megválni a legjobb játékosainktól."
Levy: Modric semmi pénzért nem eladó
A Tottenham Hotspur elnöke, Daniel Levy kategorikusan kijelentette, hogy nagyobb összeg esetén sem adja el Luka Modricot a Chelsea-nek.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!