Leosztályoztuk a Karakterest

Már-már nagyképűen higgadt és magabiztos volt, ami sokat segít a csapatnak az ilyen stresszes meccseken. Mint Romániában, most is előszeretettel húzta az időt, deklarálva, hogy bőven jó az iksz. Néhány fontos kifutáson túl klasszikus kapusfeladata nem nagyon volt, ami a védelem dicséretére szól.

Az elején rossz volt nézni, ahogyan egyetlen ütemet sem sikerült eltalálnia, aztán úgy-ahogy belezökkent. A támadásokhoz nem sokat tudott hozzátenni.

A görögök erőtlen próbálkozásai mind elhaltak a középső védőinken, mert szerencsére többnyire beívelésekkel próbálkoztak. A földön szerintünk veszélyesebbek lehettek volna. De abban egyetértünk Dárdaival, hogy a védelmünk különösebb helyzetbe jutni sem engedte az ellenfelet, ami nagy részben a védelem vezérének, Juhász Rolandnak köszönhető. Kár, hogy a második félidei viszonylag sok magyar szöglet egyikénél sem találták meg egymással a labdát.

Ő volt szerintünk a védelem legjobbja a görögök ellen, nem csak a levegőben, a földön is látványos és fontos mentései voltak, igaz, a vereségtől rettegő görögök ritkán látható passzív támadójátékkkal rukkoltak elő.

Egervári már öt éve is azért nem játszatta, mert öregnek és lassúnak titulálta, ehhez képest még mindig nincs jobb nála a bal oldali felfutó védő posztjára, s az egyetlen, aki passzolni, indítani is egészen jól tud. A támadásokhoz többet tudott hozzátenni, mint jobb oldali társa, Fiola, de akkor lett volna igazán esélye jó dolgokat produkálni, ha – és itt most talán furcsa lesz, amit mondunk – jobb futballista szerepel előtte a bal oldalon Dzsudzsáknál, akin bizony rendre elhaltak a támadások.

Bármelyik poszton szerepel, kilóg a sorból, lefelé. Ezt bizonyította sok szabálytalansága, sárga lapja, sérülése, cseréje. A helyére állt Pintér jobb ötlet lett volna a kezdőben.

Tudjuk, hogy jól lő, jól indít, van esze a focihoz, ám ha mondjuk ő helyette is lenne egy Geránk, akkor ezen a meccsen vezethettünk volna használható támadásokat. Így azonban brusztoltunk, kínlódunk, kiszenvedtük az ikszet, amihez legfeljebb az átlaggal tudott hozzájárulni.

A magyar futball aktuális kedvence, amely imázst ezúttal is erősítenie sikerült, s amely nyilván addig tart majd, amíg részese nem lesz egy jelentősebb kudarcnak a válogatottal. Indított, passszolt, rohant, már-már irányított, nagy önbizalommal játszott, egyszer lövőhelyzetbe is került, amit hazaadásszerű lövéssel hálált meg.

A szívét-lelkét a pályára teszi, egy-egy bokamozdulata, passza visszahozza a focit az ilyen reménytelen meccsekbe is, de nem indíthatja saját magát és nem kaphat Gera-indításokat sem, így aztán mindig csak félig jó az a támadás, amelyben részt vesz. Szomorú, hogy 36 évesen is ő a legtöbbet futó, legkeményebben harcoló, s persze a legjobb futballistánk, s mindennél jellemzőbb, hogy hasonló emberünk sincs a helyére, inkább félholtan is a pályán marad, és ki sem használjuk a három cserelehetőséget, vagyis ezúttal hivatalosan is elismertük, hogy nincs összesen tizenhárom válogatott szintű mezőnyátékosunk. Egyébként ki tudja, Gerának hány alkalma lesz még belőnie a 25. válogatott gólját. Most nagy esély kínálkozott erre, de ezúttal – tőle némiképp szokatlanul – az ő lába is megremegett.

Önmagában azért nem kaphat rosszabb osztályzatot a többieknél, mert tudjuk róla, hogy sokkal többre képes, hiszen önmagához képest gyengén játszva is az egyik legjobb ebben a vékonyka mezőnyben. Ahogyan kis pocakjával komótosan kicsoszogott a szögletekhez, elkeseredetten húzva az időt, az sok mindent elárult a magyar foci jelenlegi helyzetéről. Persze olyan bal lába van, hogy egy villanásból egyszercsak majdnem gólt lőtt a jobb alsóba, azt a bal lábat azonban jóval többször kellene használnia egy ilyen meccsen, s nem tudjuk nélkülözni az akcióból érkező bal oldali beadásait, márpedig jószerével mérkőzések óta nem sikerült a védelem mögé kerülnie labdával.

Hiába fütyül a közönség, mi Dárdaival együtt tudjuk, hogy ő a legjobb magyar center, még ha ez sokat elárul a többiekről is. Ha azonban mérkőzések telnek el úgy, hogy nem jön be használható labda az alapvonal környékéről, vagy nem kap használható indítást a tizenhatos környékén, akkor az erényei ki sem derülhetnek, s valóban úgy tűnik, mintha eggyel kevesebben lennénk a pályán. A helyére beállt Nikolics Nemanja Bukarest után itt is meccs hőse lehetett volna, de lássuk be, ő nem az a cserecsatár típus, akinek tizenöt-húsz perc és egy helyzet elég a gólszerzéshez, miközben azt is meg kell jegyeznünk, hogy igen, ő mindig helyzetbe tud kerülni.