A 16-szoros válogatott Peszko fél évre írt alá a Kecskésekhez, szerződése hosszabbítási opciót tartalmaz arra az esetre, ha elégedettek lesznek a teljesítményével. A középpályás a szezonban 15 lengyel bajnokin lépett pályára, de játszott Bajnokok Ligája-selejtezőt, és hat csoportmeccset az Európa-ligában. Az általában a pálya jobb oldalán szereplő játékos már a törökországi edzőtáborban csatlakozik a kerethez. „Slawomir Peszko nagyon értékes erősítés. Képzett játékos, jól átlátja a játékot, és segítségünkre lesz céljaink elérésében” – mondta Wolfgang Overath, a Köln elnöke. Frank Schäfer vezetőedző szerint „Slawomir Peszko érkezésével minőségibb lesz a középpályánk, több variációs lehetőséggel. Időben igazoltuk le ahhoz, hogy teljesen be tudjuk építeni a csapatba az edzőtáborban”.
Az óév utolsó napján a Köln már megszerezte a Sanfrecce Hirosima csapatától a 23 éves japán válogatott védőt, Tomoaki Makinót. Úgy fest tehát, hogy a Kecskések komolyan veszik a kiesés elleni harcot, és minden csapatrészüket megpróbálják megerősíteni annak érdekében, hogy a tavasszal sikerüljön elmozdulniuk a kiábrándító 16. helyről a bajnoki tabellán. (bundesliga.de) Boldizsár Márton
Peszko a Lech Poznanban:
Lengyel válogatott középpályással erősített a Köln
Az 1. FC Köln tovább folytatta a keret megerősítését a kiesés elleni harc folytatása előtt. Michael Rensing, Christian Eichner és Tomoaki Makino megszerzése után ezúttal a Lech Poznan lengyel válogatott középpályását, Slawomir Peszkót igazolták le.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!