Lehetséges a Barca-csoda 2.0?

A Barcelona-Juventus és a Monaco-Dortmund negyeddöntők visszavágóival folytatódik ma a BL.


Messinek és a Barcának újra csodát kellene tennie (fotó: Reuters)



A Bajnokok Ligája negyeddöntőiben szerdán Barcelona-Juventus és Monaco-Dortmund visszavágókat rendeznek.
A Barca küldetése megint lehetetlennek tetszik: 0-3-as első meccset kellene megfordítania. A katalánokkal kapcsolatban már nem lehet kijelenteni, hogy erre nincs esély, miután a PSG ellen 0-4-ről fordított. Ám azt is tudjuk: az eredmény őrzésében aligha van dörzsöltebb csapat a Juventusnál.
Luis Enrique, a Barca edzője – aki a PSG elleni meccs előtt is azt mondta, hogy csapata képes hat gólt szerezni – ezúttal is önbizalommal telve nyilatkozott:
"Van annyira erős a csapatunk, hogy három perc alatt három gólt szerezzen, bár azt hiszem, öt kell a továbbjutásunkhoz, mert mégiscsak a Juve az ellenfelünk. Szorult helyzetben vagyunk, de szentül hiszem, hogy meg tudjuk csinálni. Nem tökéletesen kell játszanunk, hanem hatékonyan."
A Barca mindenekelőtt abban bízhat: félelmetes támadótriója, Messi, Neymar és Suárez már 92 gólt szerzett ebben az idényben. No meg abban: nem biztos, hogy az első meccsen duplázó Paulo Dybala pályára léphet, mert sérülés gyötri. Ám vélhetően nem a Juve csatáraival, hanem védőivel gyűlik meg a katalánok baja. Sokan amondóak: ha a védők közül valakit nem állítanak ki korán, ez a Juve nem kaphat három gólt.
A másik párharcban a Dortmund csaknem hasonlóan reménytelen helyzetben van, mint a Barcelona: hazai 3-2-es vereség után kellene a Monaco otthonában két góllal (vagy 4-3-ra) nyernie. Márpedig a Monaco támadásban ellenállhatatlan idén – ahogy erről a Manchester City is mesélhet.
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók
20.45 Barcelona-Juventus (Tv: M4 Sport)
20.45 Monaco-Dortmund (Sport 1)

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában