Eusebio végleg befutott
A BEK-történelem hetedik kiírásának döntőjére, a Benfica és a Real Madrid összecsapására évtizedekig tekintettek úgy, mint a valaha volt legjobb európai kupadöntőre, és ez nem csak azért nagy szó, mert a döntők általában nem hoznak jó meccseket, hanem azért is, mert tényleg korszakos jelentőségű, sőt szimbolikus találkozóról van szó. Sokáig csupán az 1960-as finálét (Real Madrid-Eintracht Frankfurt) – amelyen a Real színeiben Puskás Ferenc máig rekordot jelentő négy gólt, míg Alfredo Di Stéfano hármat jegyzett – tekintették a "konkurenciájának", ám az a meccs korán eldőlt és egyoldalú is volt, ez viszont izgalmas és fordulatos. (Ma már azért az 1999-es Manchester United-Bayern München vagy a 2005-ös Liverpool-Milan döntő méltó kihívó ebben.)
Amszterdamban rendezték a meccset, egy szokatlanul hideg májusi estén. A szereposztás nem is lehetett volna rangosabb: az első öt kiírást megnyerő Real Madrid csapott össze a címvédővel, a portugál Benficával, amelytől vissza akarta szerezni a trónt.
Magyarországon "természetesen" nem közvetítették a meccset, pedig magyar főszereplők voltak: a Real Madridban futballozott az akkor már 35 éves – idehaza a kommunista államvezetés által a köztudatból is kitörölni kívánt – Puskás Ferenc, aki akkor már a madridiakkal kétszeres BEK-győztes volt, míg a Benfica világhíres edzője Guttmann Béla volt. Személyes ellentétük is érdekessé teszi a meccset: a két klasszis összekülönbözött egymással 1948-ban, amikor Puskás a Honvéd játékosa, Guttmann pedig az edzője volt. Történt, hogy egy győri meccsen a tréner le akarta cserélni a többször nagyot hibázó fedezetet, Patyi Mihályt, de Puskás odaszólt a játékosnak, hogy ne menjen le, és Patyi rövid gondolkodás után maradt is a pályán. A vérig sértett Guttmann azonnal, még meccs közben felmondott, majd a következő évben hátat fordított Magyarországnak is. Idővel aztán kibékültek, például Guttmann is a Honvéddal tartott – Puskás szorgalmazására is – az 1956-os illegális nyugat-európai és dél-amerikai túrára (Brazíliából már haza sem jött, a Sao Paulo edzője lett és egyes források szerint ott dolgozta ki a történelemben először a 4-2-4-es játékrendszer alapjait). Igaz, ez után a BEK-döntő után Puskás aligha volt megint jóban az edzővel: kijelentette, hogy a játékvezető, a holland Leo Horn (aki a londoni 6:3-at is vezette, és aki azon a meccsen sem adott meg egy szabályos magyar gólt) elcsalta a meccset azért, mert állítása szerint barátja volt Guttmannak. A meccs után Puskás nem is gratulált a Benfica edzőjének. Jegyezzük meg: a felvétel alapján mi nem látunk csalásra utaló jeleket.
Guttmann a támadófutball megszállott híve volt, sokak szerint ő élt először azzal a népszerű fordulattal, hogy "mindegy, menyit kapunk, csak rúgjunk eggyel többet". Ehhez kiváló segítségére volt a 20 esztendős mozambiki származású portugál csatárcsillag, Eusebio, aki ezen a meccsen vívta ki a végső elismerést. Az 1961-es BEK-diadalnak – amelyet a Barcelona ellen ért el a Benfica – még nem volt a részese, de ebben a sorozatban már kulcsfigura volt, és fiatal kora ellenére meglepő módon a csapat rangidős sztárjai megengedték neki, hogy ő végezze el az ellene elkövetett szabálytalanságért megítélt a 11-est és ő lőhessen el egy legurított szabadrúgást is, amiből aztán a végeredményt beállító gól született. Szimbolikus gesztusnak is tekinthető, hogy a meccs végén Puskás neki adta oda a mezét (az emlékek megoszlanak, hogy melyikük is kezdeményezte a dresszcserét), sokak szemében ez azt üzente: eljött a korszakváltás ideje, Puskás, a távozóban lévő csillag átadja a helyét a futball új királyának. (Más kérdés, hogy Eusebio többé nem nyert BEK-et, Puskás viszont még 1966-ban is elhódította a serleget a Real Madriddal – igaz, a döntőn már nem játszott. -, az 1963/64-es sorozatnak pedig a gólkirálya lett.)
Sokáig úgy tűnt, hogy ez a meccs is Puskásról szól majd. Nem játszott ugyan kimondottan jól a madridi 10-es, de amikor zsebkendőnyi területhez jutott, azonnal kobraként csapott le: egy félidő alatt háromszor durrant a bal láb, mindháromszor a portugál kapuban kötött ki a labda! 2-0-ra és 3-2-re is vezetett így a Real Madrid, de a Benfica továbbra is hitt a támadásai erejében, lendületében és tovább hajtott a sikerért – eredményesen. Sokan kiemelik, hogy a szünetben az hozott változást, hogy Guttmann Cavémnek azt az utasítást adta: a sokat visszalépő középcsatárt, Di Stéfanót kövesse mindenhová, a középpálya mélyére is, megakadályozva, hogy az argentin-spanyol zseni összejátsszon Puskással, akinek emiatt szintén gyakran hátrébb kelljen járnia. Ugyanakkor Puskás egy alkalommal megjegyezte: ha tényleg ezt csinálta Cavém, jól leplezte…
A mérkőzés után Guttmann Béla sorsa aztán váratlan fordulatot vett: ahelyett, hogy ünnepelt edzője, megbecsült tagja maradt volna a Benficának, a döntő után nem sokkal anyagi jellegű vitája támadt a klubvezetőséggel, és mivel nem akarták megdobni egy kis győzelmi prémiummal, távozott is, az uruguayi Penarolhoz szerződött. A legenda szerint meg is átkozta a lisszaboni csapatot, mondván: nélküle száz évig nem nyer semmit a klub. Nem tudhatjuk, így történt-e, mindenesetre azóta hét európai kupadöntőt bukott el a Benfica és egyet sem nyert… Az átkot az sem törte meg, hogy Eusebióval az élen az 1990-es, bécsi Milan-Benfica BEK-döntő (1-0) előtt a Benfica legfelsőbb vezetőkből álló csoportja el is látogatott a bécsi temetőbe Guttmann sírjához, hogy bocsánatot kérjen tőle…
A néhány éve a FourFourTwo magazin és a Magyar Nemzet által felkért szakmai zsűri által minden idők legjobb magyar edzőjének megválasztott Guttmann Béla mély nyomot hagyott a világfutball fejlődésén annak ellenére, hogy a Benfica után a BEK-győzelmekhez hasonlítható zajos sikerek elkerülték. Vitatható, hogy tényleg az ő nevéhez köthető-e a 4-2-4-es szisztéma, vagy maga is másolt különböző brazil és dél-amerikai mestereket. Ő maga mindenesetre egyszer így nyilatkozott erről: "Sokfelé jártam a világban, láttam ezt-azt, átvettem ezt-azt, és a hozzávalókból mindenhol remek kis koktélt kevertem."
Eusebio, Guttmann és Coluna a BEK-serleggel
Benfica – Real Madrid 5:3 (2:3)
Bajnokcsapatok Európa-kupája, döntő, Amszterdam, 1962. május 2.
Benfica: Costa Pereira – Mario Joao, Germano, Angelo – Cavém, Cruz – José Augusto, Eusebio, José Aguas, Coluna, Simoes. Edző: Guttmann Béla.
Real Madrid: Araquistáin – Casado, Santamaría, Miera – Felo, Pachín – Tejada, Del Sol, Di Stéfano, Puskás, Gento. Edző: Miguel Munoz.
Gól: José Aguas (25.), Cavém (34.), Coluna (51.), Eusebio (63., 68. – az elsőt 11-esből), illetve Puskás (17., 23., 38.)
A mérkőzés teljes hosszában itt nézhető meg:
Bodnár Zalán
A sorozat korábbi részei:
Milan-Real Madrid 5-0 (1989)
Magyarország-Lengyelország 5-3 (1987)
Ajax-Bayern München 4-0 (1973)
