„Meggyőződésem, hogy manchesteri csapat lesz a bajnok. Kétségkívül kettejük közül valamelyik nyeri majd el a bajnoki címet” – mondta Denis Law a M.E.N. Sportnak. „Nem tudom megmondani, melyik, de határozottan ezt gondolom. De a versenyfutás eredményétől függetlenül nagy dolog, hogy Manchester újra futballvárosként szerepel a térképeken két bajnokesélyes csapattal. Mintha a ’60-as évek vége tért volna vissza.”
A United listavezetőként, öt pontos előnnyel fogadja szombaton az Old Traffordon a City-t, amely ráadásul egy meccsel többet is játszott. A manchesteri riválisok közé az Arsenal ékelődött be, de Law úgy véli, az Ágyúsok végül kiszállnak majd a küzdelemből, s így a bajnoki címért a az előbbi páros küzdhet majd meg.
„Azt hiszem, a United is a City is ott lesz a Bajnokok Ligájában a következő szezonban” – tette hozzá Law. „Azt hiszem, ez tényleg valami egészen különleges lesz Manchester városának. Valóban végezhetnek ők az első két helyen? Ez még nem lefutott. Sosem tudhatod; lehetnek ők az első és a második Angliában. A többi kihívónak nem nagyon lesz beleszólása. A Chelsea-nek volt az a vereségsorozata, aztán visszajöttek, majd ismét buktak az elmúlt héten a Liverpool ellen. Az Arsenal jól állt, majd eldobott egy 4-0-s előnyt Newcastle-ben.”
„A City versenyben lehet végig. Úgy érzem, a Kékek mostanra egy valódi és komoly tényezővé váltak. Oké, néhány eredmény nem a legjobban alakult számukra, de nem könnyű egy folyamatosan jól teljesítő csapatot építeni, mintha már évek és évek óta együtt lennének. Ahogy Bill Shankly mondta, addig sosincs vége, amíg tényleg nincs esélyed megcsinálni. Ha csak két meccs van hátra és hét pont a lemaradásod, akkor felejtsd el. Ha csak öt, még mindig van esélyed. A City még mindig nagyszerű helyzetben van. Van bennük potenciál. A City megnyerheti a bajnoki címet. Ez teljességgel lehetséges. De az sem lesz a világ vége, ha nem nyerik meg. Ami nagyon fontos számukra, hogy kvalifikálják magukat a Bajnokok Ligájába. Ez mindnyájuk célja.”
„A United még nincs a legmagasabb fokozatban. Sokan mondogatják, hogy nem játszanak valami jól, de akkor is címeket nyerhetsz, ha jönnek az eredmények és nem teljesítesz valami fényesen. Ők tudják, miről van szó. Van tapasztalatik fontos csatákban, amire építhetnek. Ez jól szolgál majd nekik. Ha a United nyer szombaton, nehéz lesz bárkinek is elkapni őket. Ha a City nyer, csak két pont lesz a hátrányuk és a küzdelem nyílt lesz.”
(menmedia.co.uk)
Atkári Krisztián
Law: a Manchester nyeri a PL-t!
A Premier League bajnoka Manchesterből fog kikerülni, állítja Denis Law, a United és a City korább legendás csatára, azt azonban nem tudná megmondani, közülük melyik lesz a befutó.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!